Német belügyminiszter: Az érkezőknek csak két százaléka politikai menekült

2015. november 26. 13:21

Meg kellene szabni az Európába befogadható menekültek számának felső határát, úgy, hogy kontingenseket szerveznek, és az ezen felül érkezőket nem engedik be – nyilatkozta Thomas de Maiziére német belügyminiszter a Der Standardnak. A politikus hozzátette: ez nem érintené a menedékhez való alapjogot, mert az érkezőknek csak két százaléka politikai menekült.

2015. november 26. 13:21

Kontingens és slussz

Európának meg kellene határoznia a befogadható menekültek számának felső határát, ez azonban a politikai menedékkérelemre vonatkozó alapjogot nem befolyásolná – mondta Thomas de Maizière német belügyminiszter a Der Standard című osztrák napilapnak adott interjújában csütörtökön.

Javaslata szerint a tervezhetőbb menekültpolitika érdekében kontingensekbe szervezve kellene befogadni a migránsokat, hiszen utaztatásukat most az embercsempészek szervezik, és ez nem folytatható így tovább. Ha pedig a kontingens betelt, akkor nem kellene többet befogadni – mutatott rá, hozzátéve: ez nem érinti a politikai menedékjogot, mivel az újonnan érkezőknek csak mintegy két százaléka politikai menekült.

A német kereszténydemokrata párthoz (CDU) tartozó miniszter egy nappal azután nyilatkozott, hogy párttársa és főnöke, Angela Merkel kancellár megerősítette: a kormány folytatja a nyitott kapuk politikáját bevándorlásügyben.

De Maizière úgy vélte: sokan attól tartanak, hogy az Európába áramló emberek nem mind védelmet keresnek, azonban szerinte ha meghúzzák a befogadottak létszámának felső határát, akkor az erről szóló párbeszéd is eredményesebb lesz az unió tagállamai között. Kifejtette, hogy ugyan a kontingenseket is el kell osztani Európában, de a kvótát eddig ellenző tagállamok lehet, hogy együttműködőbbek lennének, ha látnák, hogy a kontingensekben valóban csak védelemre szorulók érkeznek.

Meg kell erősíteni az unió külső határait

Arra a kérdésre, nem tart-e attól, hogy ezáltal felgyorsulna a menekültek vonulása, a német miniszter úgy nyilatkozott: ennek elkerülése végett meg kell erősíteni az unió külső határait, tájékoztatása szerint jelenleg ez képezi a Törökországgal folytatott tárgyalások alapjait. 

De Maizière hangsúlyozta: szükség lenne a menekültügyi eljárás gyorsítására is, hiszen minél előbb ki kell derülnie, ki maradhat az egyes országokban. A belügyminiszter elmondta, hogy a nyugat-balkáni országok után Afganisztánban is kampányt indítottak, hogy lebeszéljék a migránsokat a Németországba indulásról.

Alulbecsülték a problémát?

Tájékoztatása szerint a német kormány intézkedéscsomagjában az is szerepel, hogy tárgyalásokat folytassanak Törökországgal, védjék az unió külső határait és csökkentsék az újonnan érkező menekültek létszámát. 

Arra a kérdésre, hogy alulbecsülte-e Németország a migrációs problémát, elmondta: 2009 és 2011 közötti előző belügyminisztersége idején összesen 40 ezer menekültkérő érkezett Németországba évente, és ilyen számok mellett még lehetett nagyvonalúan bánni a befogadással. A jelenlegi drámaian növekvő számokra azonban reagálni kell – hangsúlyozta de Maizière.

A belügyminiszter arról is beszélt, hogy Németországon belül is egyre nehezebb az érkezők elosztása. Mint kifejtette: korábban a menekültek hálásak voltak, hogy Németországban lehetnek, most már viszont az országon belül sem szívesen mennek akárhova, hanem oda igyekeznek, ahol már vannak rokonaik, ismerőseik. Most azon dolgozik a kormány, hogy új rendszert vezessenek be: a menekültek csak ott kapnának papírokat, ahová el lettek osztva.

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gapinthebreath
2015. november 26. 21:54
Félreérthető a Mandiner fordítása. Nem azt mondta De Maizière, hogy az összes migráns 2%-a jogosult csak menekültstátuszra valójában. Itt ő a háborús menekülteket és a nem háborús övezetből érkező politikai menekülteket különbözteti meg. A Standardon ezt mondja: "Európa a menekültek korlátos, de nagyvonalú felvételére vállal kötelezettséget, tehát a menekülthelyzet kritikusságának megfelelő számban. A valóban segítségre szorulók Szíriából és Irakból közösen kerülnek kiválasztásra. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy a kontingens zárt, tehát ha betelt, akkor az adott évben nincs több felvétel. A politikai menedékre való alapjogot, mely csupán az újonnan érkezők 2%-ára vonatkozik, mindez nem érinti. Ami nem megy tovább, az a nagyvonalú kontingens, és hozzá még a mostani menekültvándorlás, melyet embercsempészek szerveznek."
brise
2015. november 26. 18:30
Így van. Átír egy csomó mindent a telefon és válasz funkcióban nem lehet látni az elejét, annak amit írok. Bocsánat.
antioxi
2015. november 26. 17:26
Orbán Viktor is valami ilyesmit mondott. Nemde?!
veletlen
2015. november 26. 16:08
Én ezt nem szopom be. Szerintem arról szól, hogy mindig újabb és újabb mennyiséget fog előirányozni az EU. Ugyanis amíg emberek érkeznek a határra, és onnan tovább akarnak jönni, az EU kötelességének fogja tekinteni a befogadásukat, ezért mindig újabb és újabb kontingenst hoznak létre. Annyi lesz a különbség, hogy ezentúl a migránsok logisztikáját is mi fizetjük. Jó, ez legális bevétel az országoknak, és kevesebb jut az embercsempészeknek. Elvileg. A valóságban ugyanúgy lesz embercsempészet, mert akit hivatalosan nem fogad az EU (egyre többen lesznek ilyenek), az is be akar majd jutni. A kontingensezést akkor lehetne megcsinálni, ha az EU összes határa le lenne zárva vagy Görögországot kiraknánk az EU-ból. Parasztvakítás az egész.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!