Franciaország határellenőrzést vezet be a klímakonferencia miatt

2015. november 06. 16:30

Megközelítőleg egy hónapra az ENSZ párizsi klímakonferenciája miatt Franciaország határellenőrzést vezet be – közölte Bernard Cazeneuve. A belügyminiszter elutasította azt a feltételezést, hogy a migrációs válságnak köze lenne az intézkedéshez: mint mondta, a terrorfenyegetettség indokolta a döntést.

2015. november 06. 16:30

Franciaország határellenőrzést vezet be megközelítőleg egy hónapra az ENSZ klímakonferenciája miatt, amelyet november 30. és december 11. között rendeznek meg Párizsban – közölte pénteken Bernard Cazeneuve belügyminiszter az RMC rádióban. A tárcavezető a terrorfenyegetettséggel és a közrend megzavarásának kockázatával indokolta a döntést. 

„Ez egyáltalán nem jelenti Schengen felfüggesztését, hiszen annak egyik cikkelye lehetőséget biztosít az államoknak (a határellenőrzés visszaállítására) olyan rendkívüli körülmények esetén, mint amilyen a COP21” – mondta.

A klímakonferencia megnyitójára több mint nyolcvan állam- és kormányfő – köztük az amerikai és a kínai elnök –, valamint 160 külföldi delegáció hivatalos Párizsba. A miniszter elutasította azt a feltételezést, hogy a migrációs válságnak köze lenne a határellenőrzés ideiglenes visszaállításához. 

„Amit átjárhatatlanná kell tenni, vagy legalábbis jobban ellenőrizni, azok az Európai Unió külső határai” – hangsúlyozta. „Ha nem vagyunk képesek ellenőrizni, nem fogjuk tudni tartósan befogadni azokat, akiket megillet a menekültstátusz Európában, és hamarosan nem leszünk képesek fenntartani a szabad áramlást (a schengeni övezeten) belül” – tette hozzá. 

A schengeni övezeten belüli ideiglenes határellenőrzés visszaállítására egy országnak a közrend és a belbiztonság súlyos fenyegetettsége esetén fél évre, vagy váratlan esemény esetén maximum öt napra van lehetősége, a többi tagállammal lefolytatott egyeztetést követően. Az intézkedést eddig évente kétszer-háromszor léptették életbe. 2011-ben például, a G20-as csoport cannes-i csúcstalálkozójakor Franciaország, tavalyelőtt pedig, a labdarúgó Európa-bajnokság idejére Lengyelország állította vissza a határellenőrzést.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2015. november 06. 16:55
légkondiból lesz a franc határzár
alex.leopardi
2015. november 06. 16:53
gyorsleckét a sógoroknak,nem kapuszárny hanem klima elleni védelem,rafináltak a franciák
Berecskereki
2015. november 06. 16:48
szárnyacskák, migráncsvédő, klimácskavédő Már csak a marhácskák fingocskavédője hiányzik. Megy ez! Mint éhes embernek a hasa.
alex.leopardi
2015. november 06. 16:40
nahát,ez meglepett,kerités a klima ellen,eldobom a diplomámat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!