Németország egyelőre bírja a migránshullámot

2015. augusztus 13. 22:33

Németországban a menekültek magas száma nagy kihívást jelent, amellyel azonban meg lehet birkózni - mondta csütörtökön a német belügyminiszter.

2015. augusztus 13. 22:33

A menekültválság nem terhel túl egy olyan szabad és gazdag országot, mint amilyen a miénk, hangsúlyozta Thomas de Maizere a menedékkérők regisztrációját és elszállásolását összehangoló Brandenburg tartományi központi állomáson. A belügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az eisenhüttenstadti állomáson hozzátette, hogy rövidesen közzéteszik a menedékkérők számának alakulásáról készített új prognózist.

Az előrejelzést azért kell frissíteni, mert az utóbbi hónapok fejleményei alapján úgy tűnik, hogy az eddig becsült 450 ezernél jóval több menedékkérő érkezik az idén Németországba. Sajtóértesülések szerint a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) belső számításai szerint 600 ezren lehetnek az év végére.

Erről beszélt csütörtökön Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter is, aki az Ingolstadt melletti Manchingban egy menedékkérőket befogadó állomáson tett látogatása után újságíróknak azt mondta, hogy a 600 ezer felé haladnak, és akár annál is többen jöhetnek. A bajor kormány Manchingban - a német hadsereg, a Bundeswehr egy üres laktanyájában - építi ki a nyugat-balkáni menedékkérők elkülönítésére szolgáló egyik központot. A müncheni vezetés kettő, szükség esetén három ilyen állomást hoz létre.

A manchingi kaszárnyában a tervek szerint szeptember elejétől fogadják a Nyugat-Balkánról származó menedékkérőket. Ügyüket gyorsított eljárással bírálják el, és azonnal hazatoloncolják mindazokat, akik kérelmük elutasítása után nem hajlandók önként távozni. A bajor tartományi és a szövetségi kormány azonosan ítéli meg a helyzetet.

München és Berlin szerint is a központi, tartományi fenntartású állomásokon kell elszállásolni a balkáni menedékkérőket, és nem kell szétosztani őket az önkormányzati fenntartású befogadószállásokon, kérelmeiket pedig minél gyorsabban el kell bírálni, és haza kell juttatni őket. Méltányos, de gyors eljárás szükséges mindazok ügyében, akik nem szorulnak védelemre, és utána gyorsan távozniuk kell az országból, idézte Thomas de Maiziere eisenhüttenstadti nyilatkozatát a ZDF országos közszolgálati televízió.

A menedékjogi kérelmek több mint 40 százalékát nyugat-balkáni országok állampolgárai adják be Németországban. A BAMF a kérelmek több mint 99 százalékát elutasítja, arra hivatkozva, hogy a kérelmező származási országában nincs háború, és a kérelmezőt nem éri üldöztetés, ezért nincs joga a menekült vagy más menedékjogi státus (befogadott, oltalmazott) megszerzésére. Ugyanakkor a kérelmezők ellátásáról az eljárás végéig - átlagosan 5,3 hónapig - gondoskodni kell, ami egyre nehezebben kezelhető teher.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igo-Vandar
2015. augusztus 14. 09:28
Igen, tény, hogy HA az 1% kizárólag a nyugat balkáni kérelmezőkre vonatkozik, 2400 fő nyugat balkáni kerül befogadásra, és 360.000 máshonnan származó valóban menekültstátusra "jogosult". Ha! és amennyiben nem regisztrálták már kérelmét vagy "belépését" más EU országban. Ezesetben ugyanis a dublini egyezmény értelmében visszaküldik őket oda. No most Ön szerint hány menekült érkezik légi útvonalon Németországba, hogy egyből ott adja be a kérelmét, és mennyi az,amelyik szárazföldi úton, netán Magyarországon keresztül, a papírjait eldobálva, illetve más országban megkezdett menedékjogi eljárását figyelmen kívül hagyva - megszakítva - próbál oda eljutni? Nem hiszem, hogy eltávolodtam volna az igazságtól, még csak azt sem állítottam, hogy a németek hablatyolnak vagy, hogy humánus vénájuk csak akkor kiállt, ha más országok menekült politikáját kell kritizálni.
Igo-Vandar
2015. augusztus 13. 23:49
600.000-nek az 1%-a 6000. Ennyi ember származási országában dúl háború, ennyinek van joga oltalmat kérni egy ilyen virágzó, szabad országban. Persze, csak akkor, ha nem regisztrálták korábban az unióban menekültként, az erre köteles országok (ahová vissza lehet őket toloncolni), ami szárazföldi közlekedés esetén elég valószínűtlen. Igazán nagy szerencse, hogy "A menekültválság nem terhel túl egy olyan szabad és gazdag országot, mint amilyen" Németország...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!