Fico: Magyarország tiszteletet érdemel

2015. június 19. 18:45

Magyarországra több bevándorló érkezik, mint Görögországba, vagy Olaszországba, azonban mégis azt tartják világméretű problémának – mondta el Robert Fico, aki szerint tiszteletet ébreszt, hogy Magyarország önerőből keres megoldást a problémára. Orbán Viktor szerint a magyar-szerb határra tervezett kerítés felállítása technikai kérdés, és nem várunk európai válaszra a helyzet kezelésében.

2015. június 19. 18:45

Magyarország tiszteletet érdemel azért, hogy megpróbálja saját erőből megoldani az illegális bevándorlás következtében a határain kialakult helyzetet – vélekedett Robert Fico szlovák miniszterelnök a pozsonyi Globsec biztonsági konferencia péntek délutáni panelbeszélgetésén.

„Szeretném bizonyos értelemben kifejezni tiszteletemet Magyarország iránt. Arról ugyanis nem sok szó esik, hogy Magyarországra több bevándorló érkezett, mint Olaszországba vagy Görögországba. És nem voltak rendkívüli csúcstalálkozók, senki nem kért semmit. Most azonban, amikor a migránsok Görögországba vagy Olaszországba érkeznek, ráadásul kisebb számban, mint Magyarországra, ebből egyszerre világméretű probléma van” – mutatott rá a szlovák miniszterelnök.

Fico úgy vélte, hogy „Magyarország igyekszik erre a problémára önállóan reagálni, ami tiszteletet ébreszt” a világban. A szlovák kormányfő szerint a migrációs problémával foglalkozó legközelebbi találkozókon és dokumentumokban a görögországi és az olaszországi helyzet mellett „a Magyarországon kialakult komoly helyzetről is beszélni kell”.

Fico ugyanakkor leszögezte: teljes mértékben egyetért azzal, amit Orbán Viktor mondott a külső schengeni határ megvédésének szükségességével kapcsolatban. Szlovákiának a 98 kilométeres szlovák-ukrán szakaszon kell védenie a külső schengeni határt, ezért a problémát maga is nagyon jól ismeri – fejtette ki.

Orbán: Nem várunk európai válaszra

A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése – jelentette ki Orbán Viktor pénteken Pozsonyban a Globsec biztonságpolitikai fórumon. A magyar kormányfő erről a visegrádi négyek vezetőinek délutáni közös előadáspaneljén beszélt, ahol elmondta: a bevándorlás kérdése rendkívül összetett, van erkölcsi, gazdasági, demográfiai és biztonsági dimenziója, a lényeg azonban az, hogy az illegális határátlépés bűncselekmény, amelyet meg kell akadályozni.

A magyar-szerb határon tervezett kerítés felállítását a miniszterelnök technikai kérdésnek nevezte, s kijelentette, a fő szempont a határőrizet fenntartásának a kötelessége.

„Dinamikus Visegrád: Energia, Növekedés, Versenyképesség” című panelbeszélgetésen Orbán Viktor azon véleményének is hangot adott, hogy egy ország jólétének legfőbb előfeltétele a stabil vezetés. Kifejtette, hogy az Európában népszerű szemlélet szerint a vezető feladata „mindössze” az intézmények irányítása, s amíg jól mennek a dolgok, ezzel nincs probléma. Mindazonáltal ha egyszer komolyabb probléma merül fel, az intézmények nem működnek megfelelő hatékonysággal, ezért a legfontosabb kihívások kezeléséhez erős vezetőkre van szükség.

A panelbeszélgetés röviddel a V4-es csoport kormányfőinek és Francois Hollande francia államfőnek a pozsonyi várban tartott találkozója után kezdődött.

A Közép-Európa legjelentősebb biztonság- és külpolitikai fórumának számító Globsec pénteken kezdődött meg a szlovák fővárosban. A Globsecet tizedik alkalommal rendezte meg a Szlovák Atlanti Bizottság (SAC).

A rendezvényen több mint hetven országból mintegy ezer vendég, köztük másfél száz újságíró részvételével számolnak a szervezők. A meghívottak között tucatnyi elnök és miniszterelnök van, köztük a szlovák, a magyar, a cseh kormányfő és Tomasz Siemoniak lengyel miniszterelnök-helyettes mellett a horvát, az észt, a grúz, a szlovák, a macedón és a lengyel államfő, David Cameron brit kormányfő, az EBESZ és a NATO több vezető képviselője, és John McCain amerikai szenátor, volt republikánus párti elnökjelölt is.

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2015. június 21. 10:01
Megint nyökögnek a ballibák..
antioxi
2015. június 21. 08:06
Djakujem, Fico!
becike4
2015. június 20. 19:07
Mostmár nem büdös szlovák?De megváltozott ez a szép mese.
Csigorin
2015. június 20. 14:01
Nabazmeg. Es meg mondja valaki hogy Orban kulpolitikaja nem sikeres. Soha igy nem nyilatkozott rolunk szlovak miniszterelnok, pedig a ballib idoben csontig benyaltak mindenkinek. Lathatolag megse az volt a helyes strategia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!