Lavrov: Közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen

2015. április 04. 16:02

Közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Pozsonyban. A politikus szerint a Donyeck és Luhanszk jogállásáról elfogadott ukrán törvény ellentétes a minszki megállapodás szellemével. Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter szerint az oroszok nélkül nem lehet rendezni az ukrán válságot.

2015. április 04. 16:02

Közös érdek, hogy az ukrajnai fegyvernyugvás tartós legyen – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton Pozsonyban, ahol a szlovák főváros felszabadításának hetvenedik évfordulója alkalmából tett egynapos hivatalos látogatást.

 
Az orosz diplomácia vezetője ezt egy, az ukrajnai fegyvernyugvás tartósságát firtató újságírói kérdésre adott válaszában szögezte le azon a sajtótájékoztatón, amelyet Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszterrel közösen tartott.
 
A két külügyminiszter az ukrajnai helyzettel kapcsolatban egyaránt úgy vélekedett, hogy a válságot a minszki megállapodás pontjainak következetes betartásával lehet rendezni. Lavrov kiemelte: állandó párbeszédre van szükség a megállapodás végrehajtásáról. Leszögezte: szükség van a minszki megegyezés katonai részének – az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői általi – ellenőrzésére is.
 
Az orosz külügyminiszter kijelentette azt is, hogy a Donyeck és Luhanszk jogállásáról elfogadott ukrán törvény ellentétes a minszki megállapodás szellemével. Megjegyezte: a jövőben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ilyenek ne történjenek. 
 
Miroslav Lajčák arról beszélt, hogy a konfliktus közelsége miatt Szlovákia nem lehet csupán passzív megfigyelő, annál is inkább, mert Ukrajna stabilitása mindenkinek érdeke. A szlovák külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta: a megoldáshoz nem nagy szavak, nem hangos bejelentések, hanem csak megoldáskeresés által lehet eljutni.
 
„Nemcsak önmagunk szavait, hanem a másikét is hallani kell” – fogalmazott Lajčák. Leszögezte: Oroszország „globális játékos”, és csak vele együtt lehet megoldást találni az ukrajnai helyzetre, valamint más problémákra és válságokra is, amelyekkel a világ szembesül.
 
Szergej Lavrov a nap folyamán Robert Fico szlovák kormányfővel is találkozott. Tájékoztatása szerint a szlovák kormányfővel megegyeztek abban, hogy felgyorsítják a gazdasági együttműködés szorosabbá fűzéséhez szükséges kétoldalú szerződések előkészítését.
 
Lavrov tájékoztatta a szlovák kormányfőt arról az orosz álláspontról, miszerint a jövőben az Európai Unió és Oroszország között egy hosszú távú stratégia kidolgozására lesz szükség a stabilitás fenntartásához, ehhez pedig csak egyenrangú párbeszéd által lehet eljutni. Megjegyezte: a Brüsszel és Moszkva közti kapcsolatok rendezése lehetővé tenné, hogy a két fél több témában is sikeresen működjön együtt, például a Közel-Kelet kérdésében is.
 
Szergej Lavrov délelőtt Andrej Kiska államfővel is tárgyalt, majd Robert Fico kormányfővel részt vett a második világháború során elesett szovjet katonák pozsonyi temetőjében, a Slavín emlékműnél tartott, koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésen is.
 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2015. április 06. 17:09
Nem lesz béke Ukrajnában, mert az agressziv jenki hadi-ipar elemi érdeke a háború és leszámolás Oroszországgal. Ami lesz is hamarosan, mert nem fogják megvárni, hogy az oroszok megcombosodjanak. Mi pedig szivni fogunk megint mint a torkos borz. Vásároljunk gázmaszkokat és ássunk bunkereket.
thymian
2015. április 04. 18:53
Az amcsik a szélsőjobbos szervezetekkel (azov, kulcsitszki, jaguár, omega) fognak gyakorlatozni. A gyakorlat végén az amcsik speciális munícióval és kommunikációs készülékekkel látják el az ukránokat. Persze, Putyin a hibás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!