Száz amerikai katona adatait tette közzé az ISIS

2015. március 22. 10:43

Száz amerikai katona személyes adatait szerezte meg és tette közzé az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. Arra buzdítják szimpatizánsaikat, hogy öljék meg a katonákat, akik közt olyanok is vannak, akik sosem harcoltak az Iszlám Állam ellen.

2015. március 22. 10:43

Az Iszlám Állam hackercsoportja száz amerikai katona személyes adatait szerezte meg és tette fel honlapjára. Az érintettek a légierőnél, a haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál szolgálnak, és fényképüket, nevüket, lakcímüket is közzétette a terrorszervezet, amely arra buzdítja szimpatizánsait, hogy öljék meg az amerikai katonákat. Azt állítják, hogy a listán szereplők részt vettek az Iszlám Állam elleni légicsapásokban Irakban, Szomáliában, Szíriában, Afganisztánban és Jemenben.

Ugyanakkor a listán olyanok is szerepelnek, akik ilyen hadműveletben nem vettek részt: például Louisianában és Észak-Dakotában állomásozó B-52 bombázókon szolgáló katonák. Ilyen gépeket egyáltalán nem vetettek be az Iszlám Állam ellen – írja az Origo.

A hatóságok egyenként értesítik az érintetteket és vizsgálják a lista hitelességét. A New York Times úgy tudja, hogy az adatok egy része nyilvános adatbázisokból, közösségi oldalakról, illetve hivatalos jelentésekből származik. 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2015. március 22. 17:16
"Száz amerikai katona személyes adatait szerezte meg és tette közzé az Iszlám Állam nevű terrorszervezet. Arra buzdítják szimpatizánsaikat, hogy öljék meg a katonákat" Remélem, nem lesznek magyar katonák kiküldve. Nem szeretném, ha kis hazánkban is vadászgatna az IÁ
magnamater
2015. március 22. 15:55
Az akciót nem kell ítélni, Allahnak akarnak kedvibe járni,csak azt akarják elérni, négy fehér asszonyra egyetlen fehér férfi jusson.
Strassnoff Ignác
2015. március 22. 15:19
Nem tudom, miért nem lehet faszbuk nélkül élni... Sosem vonzott, de csupán mert kíváncsi voltam pár dologra, regisztráltam kamu névvel. Aztán kaptam az értesítéseket százával, hogy ez, vagy az ismerősöm-e. Olyan embereket sorolt, akikkel X évvel ezelőtt váltottam emailt, azóta sem a váltott üzenetek, se a címük, se semmi más nincs meg róluk. De a faszbuk tudja, hogy levelet váltottunk. Félelmetes... Egyébként a létrehozását sem a magamutogatásra vágyó népesség igényeinek kiszolgálása indokolta, de ez már egy hosszabb mese... A jelen eset: Bizonyos területeken dolgozva nem igazán jó ötlet az efféle önreklám. Még itthon is vannak szervek, ahol tiltják a közösségi oldalakon való ténykedést. Nem véletlenül. Amúgy meg előfordulhat, hogy azoknak az adatait is reklámozza az IS, aki alig egy évvel ezelőtt, mikor még mézesheteiket élték a nyugattal, mint szíriai forradalmárok, segítették a tevékenységüket. Úgyhogy ismerik őket. A csokifagyi visszanyal...
kjkj945
2015. március 22. 13:29
http://itcafe.hu/hir/usa_adatvesztes_katonak_saic_tricare.html Közel ötmillió katona személyes adatait lopták el 2011-09-30 09:58 | A többi 4,9 milláét miért nem? És miért csak most?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!