Orosz lapok: Moszkva nem jár jobban Törökországgal

2014. december 02. 13:19

Ukrajna kezébe komoly adukártya kerül a Gazprom orosz energiaóriással folyó vitában azzal, hogy Moszkva elállt a Déli Áramlat gázvezeték megépítésétől, Oroszország viszont nem jár jobban Törökországgal – kommentálták szakértők a Kommerszant című orosz napilapban Vlagyimir Putyin elnök előző napi bejelentését. A Vedomosztyinak nyilatkozó elemző pedig nem zárta ki, hogy a Kreml csupán az Európai Uniót zsarolja a hétfőn Ankarában bejelentett döntéssel.

2014. december 02. 13:19

Ukrajna mindig is „kemény ellensége” volt a Déli Áramlatnak, hiszen amiatt a saját gázvezetékrendszere elveszítette volna jelentőségét. Az Európai Unió ellenkezése a Déli Áramlattal szemben sok szempontból Kijev támogatását szolgálta – hívta fel a figyelmet a Kommerszant. A tekintélyes politikai-gazdasági lap szerint az ukrán vezetés, kihasználva az új helyzetet, igyekszik majd számára kedvezőbb feltételeket kiharcolni az orosz földgáz Európába szállításával kapcsolatban. Az erről folyó vita azonban még jobban megnövelheti az orosz gáztranzit kockázatát. Valerij Nyesztyerov, a Sberbank Investment Research elemzője a Kommerszantnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Moszkva nem jár jobban Törökországgal, mert az nem fog lényegesen több orosz gázt venni, ugyanis arra törekszik, hogy különböző forrásokból szerezze be az energiahordozót, például Azerbajdzsánból és Iránból. Másrészt Oroszország Törökországot választva nem szabadul meg a gáztranzittal járó kockázatoktól, ugyanis Ankara nem könnyű tárgyalófél, nemegyszer változtatott már álláspontján és mondott fel megállapodásokat.

A Vedomosztyi című üzleti-politikai napilapban Dmitrij Marunyics, a Kijevi Energiastratégiai Intézet igazgatója nem zárta ki, hogy Oroszország csupán az Európai Uniót zsarolja a Déli Áramlat leállításáról szóló hétfői bejelentéssel. Szerinte Magyarország, Szlovénia, Ausztria, a beruházás támogatói most aktivizálhatják magukat, hogy rávegyék az Európai Bizottságot: támogassa a gázvezeték megvalósítását. Dmitrij Alekszandrov, az orosz Univer befektetési csoport igazgatója arra mutatott rá, hogy a Törökországon át vezető gázvezeték ugyan 10-12 milliárd euróval olcsóbb lesz, de nem oldja meg az orosz földgáz eljuttatását a végső fogyasztókhoz, Ausztriába és Olaszországba. A Vedomosztyi felhívta a figyelmet arra, hogy Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója említést sem tett a Déli Áramlat Fekete-tenger alatti szakaszának megépítésére kötött megállapodásokról és a South Stream Transport B.V.-ről. A lapnak nem kívánták kommentálni az ankarai bejelentést a konzorcium többi tagjánál: sem az olasz ENI, sem a francia EDF energetikai cégnél. A német Wintershall sem válaszolt az orosz újság megkeresésére.

A lenta.ru orosz hír- és elemző portálnak nyilatkozó Jurij Sevcov európai integrációs ügyekkel foglalkozó szakértő arra mutatott rá, hogy Kijevben nem fogadták kitörő örömmel Putyin ankarai bejelentését. A szakértő ezt azzal magyarázta, hogy az ukrán vezetés sokkhatás alá került, minthogy a játékszabályok radikálisan megváltoztak. A stabil gáztranzit biztosítása érdekében pedig az Európai Uniónak meg kell akadályoznia az ukrán belpolitikai összeomlást, valamint Kijev és Moszkva kapcsolatainak kiéleződését, mert az megbéníthatja a tranzitot. Az uniónak ez sokba fog kerülni, és nem kecsegtet jó kilátásokkal – tette hozzá a szakértő.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. december 02. 23:45
Na bravó! Lehet tapsikolni ! Csak pár száz milliárdot bukunk a tranzit üzleten!
Türelem
2014. december 02. 15:44
Anélkül, hogy bármiféle tiszteletkörökbe kezdenénk, el kell mondani, hogy Putyin döntése orosz részről teljesen érthető. Egy, az USA érdekeire szolga módon áthangolt EU-val, közte a bolgárokkal és románokkal nem lehet mit kezdeni. Egyértelmű, hogy az EU vezetése amerikai nyomásra blokkol mindennemű olyan alternatív szállítási lehetőséget, ami kiválthatná, eljelentékteleníthetné az amerikai érdekeknek kizárólag megfelelő mostani ukrán szállító rendszert, illetve a horvátországi LNG fogadó bázis kiépítését. Gyanúsan visszhangtalan maradt, az EBRD minapi bejelentése, mely szerint finanszírozzák a már lényegében amerikai kézben lévő - Biden fia is ott ül a vezetésben - ukrán gázvezetékrendszer felújítását. Az USA érdeke, hogy az immáron általuk ellenőrzött ukrán rendszeren keresztül érkezzen a földgáz az egyébként Déli-Áramlatra hangolódott régiókba is. Eddig az ukrán kormány zsarolhatta Európát a csapok elzárásával, most majd az amerikaiak teszik ezt. Világos, hogy az USA agresszív erőfölénye miatt hátrált meg Szófia, nem hiányzik nekik egy Majdan, vagy Budapest. Ismerve az amerikaiak intelligenciáját, ezt bizonyára közölték is a szófiai vezetéssel. Az EU szimplán végrehajtja az amerikai akaratot, az egyre unszimpatikusabb német lakájjal, Merkellel az élen. Az USA mindent becsomagol egy EU sztaniol papírba, csak hát az emberek már sírnak, vagy röhögnek ezen. S a sok bunkó tájékozatlan demagóg csak Orbánozni tud, agyilag képtelen felfogni, hogy Magyarország csak egy jelentéktelen epizódista az USA nagy játszmájában, nekünk nem osztanak lapot. Illetve csak sárgát és pirosat, semmibe sem szólhatunk bele.
OberEnnsinnen
2014. december 02. 15:41
Mindenesetre most már a Goodfriendeken a felelősség, no meg az őket kiszolgáló Soros-árva médiaprostikon...
Senye Péter
2014. december 02. 14:54
Mi egyelőre egyet tehetünk: növeljük a gáz tartalékot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!