Kína a jogállamiság útjára lépne

2014. október 23. 19:11

A kormányzás alapelveként határozták meg a jog uralmát és az alkotmány mindenhatóságát a Kínai Kommunista Párt központi bizottságának negyedik plenáris ülésén, amely csütörtökön fejezte be munkáját. A cél egy kínai sajátosságokkal rendelkező jogállamiság elérése.

2014. október 23. 19:11

A kormányzó párt most először tűzte napirendre a jogállamiság kérdését, és most először foglalt állást abban, hogy elsődleges feladatának tekinti az alkotmány érvényesítését, illetve annak ellenőrzését. Az országirányítás meghatározó grémiuma úgy vélte, a kínai törvényhozásnak nagyobb szerepet kell vállalnia az alkotmányosság szavatolásában, amelyhez, mint fogalmaztak, szervezeti és eljárásjogi biztosítékokra van szükség.

A pártvezetés döntött arról is, hogy a jövőben bírálatra és büntetésre számíthatnak mindazok, akik valamilyen módon be akarnak avatkozni egyes bírósági ügyekbe, és nem lehet szó az ítéletek jogellenes mérsékléséről sem. A bírók és az ügyészek életük végéig felelősségre vonhatók lesznek, a nyilvánosságot pedig be fogják vonni az eljárások menetébe. Külön intézményi hálózatot kapnak a közérdekű peres ügyek.

A központi bizottság sürgetőnek nevezte az úgynevezett törvénytisztelő kormány felépítését, az igazságügyi rendszer hitelességének javítását, a lakosság jogtudatosságának elősegítését, egy, a törvényekre alapuló társadalom felépítését. A kiadott pártdokumentum kínai sajátosságokkal rendelkező szocialista jogállamiságot említ. Megfigyelők a központi bizottsági ülés tematikája mögött egyértelműen Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államelnök szándékait vélik felfedezni.

Hszi már 2012 decemberében, alig egy hónappal főtitkárrá választása után az alkotmány és a joguralom tekintélyének tudatosítását hirdette. Jelezte, egyes vezetők visszaélnek a hatalmukkal, nem teljesítik a kötelezettségeiket, bűncselekményeket követnek el a „törvény nevében”, a jog tekintélyét sértve, a törvényeket személyes haszonszerzésre használva. Mindazonáltal egyelőre nem lehet tudni, hogy a plénum határozata milyen hatékonysággal érvényesül majd a gyakorlatban, s egyelőre azt sem tudni, hogy a zárt ajtók mögött még egyes személyi kérdéseken túl milyen ügyek voltak napirenden.

Az esemény a kínai belpolitika legjelentősebbjei közé tartozik. A KKP 18. központi bizottságának 205 tagja és 171 póttagja van, a mostani volt a negyedik plenáris ülése. A harmadikat tavaly novemberben tartották, központi témája a reform iránya volt.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiáner
2014. október 24. 14:11
Na végre! Erősen aggódtunk már.
Csigorin
2014. október 24. 13:49
Meglatjuk, sok sikert hozza. Csak aztan nehogy oket is megfertozze a nyugati liberalista mocsok.
Akitlosz
2014. október 24. 03:07
Kínában legalább lelövik a lebukott korrupt politikusokat. Az ilyesmi sokat tud javítani a köznép hangulatán.
gudmen
2014. október 23. 21:14
rendszerük addig tud müködni..diktatura vagy jogállami formában amig igy tesznek mint ahogy most...korrupt tolvajok akasztása... amennyiben nem követik az eddig járt utat...a rendszer amortizálodni fog..és végleg felmorzsolodik..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!