Katonai eszközöket küld Irakba Németország, de fegyvereket egyelőre nem

2014. augusztus 12. 18:00

Járműveket és katonai felszerelést küld az iraki hadseregnek Németország, de egyelőre tartja magát ahhoz az elvhez, hogy nem szállít fegyvereket konfliktus sújtotta övezetbe. A védelmi miniszter és a külügyminiszter is utalt arra, hogy ez utóbb változhat.

2014. augusztus 12. 18:00

A német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen kedden Berlinben egy váratlanul összehívott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kormány megvizsgálja, miként lehet a lehető leggyorsabban támogatást nyújtani az iraki hadseregnek. Várhatóan páncélozott járműveket, aknakereső berendezéseket, sisakokat, golyóálló mellényeket és egyéb felszerelést küldenek.

Az ügyben napokon belül döntenek – mondta a miniszter, hangsúlyozva, hogy élet kioltására alkalmas eszközöket, „halálos fegyvereket” nem küldenek, mert továbbra is érvényes az az „alapelv”, hogy Németország nem szállít fegyvert és lőszert háborús övezetbe. Ugyanakkor „amennyiben egy népirtás megakadályozásáról van szó, intenzív vitát kell folytatni bizonyos ügyekről” – mondta a védelmi miniszter, utalva arra, hogy szakíthatnak ezzel a gyakorlattal.

Erre utalt Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban szerdán megjelenő interjújában, amelyben - az újság honlapján kedden közölt részlet szerint - kiemelte, hogy Németország „természetes módon” nyújt humanitárius segítséget a védelemre szorulóknak, „de meg kell vizsgálni, hogy tudunk-e és kell-e ennél többet tennünk”. „A drámai helyzet miatt szerintem el kell menni a jogi és politikai lehetőségek felső határáig” – mondta Steinmeier, hozzátéve, hogy az Iszlám Állam feltartóztatása német érdek is.

A külügyminiszter és a védelmi miniszter egyaránt kiemelte, hogy Németország az európai uniós partnerekkel egyeztetve, az EU közös erőfeszítései részeként kíván részt vállalni az iraki válság kezelésében.

Hasonlóan nyilatkozott Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter is, aki a németországi jazidi közösség vezetőjével folytatott keddi berlini megbeszélése után azt mondta, hogy Irakban „egy népirtás előkészületei zajlanak”, és az IÁ célja a jazidi közösség és kultúra „eltüntetése a föld színéről”. Ezért Németország az uniós együttműködés keretében nyújtandó segítség „minden lehetséges formájáról” hajlandó tárgyalni, beleértve a fegyverszállításokat is. 

Az Egyesült Államok múlt péntek óta légitámadásokat intéz az IÁ ellen az észak-iraki kurd autonóm terület székhelye, Erbíl közelében és nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők közlése szerint megkezdte az iraki kurd erők közvetlen felfegyverzését. Az EU-ban Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia is sürgeti az IÁ ellen harcoló erők – az iraki hadsereg és a kurdok – támogatását fegyverszállítmányokkal.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2014. augusztus 12. 22:40
Valahogy egyre több helyen nem tetszik az embereknek a fene jó demokrácia!
Akitlosz
2014. augusztus 12. 18:49
Ismerve a szemben álló felek harci morálját ennek a felszerelésnek a jó része is az ISISnél fog kikötni. Azért akad német katona, aki harcol is. Margarita Zeidler a donyecki hadsereg német önkéntese: https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/10609437_851714798172919_6743075951469513788_n.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!