Juncker aggódik, mert kevés a női biztosjelölt

2014. július 04. 16:35

Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökjelöltjét brüsszeli források szerint aggasztja, hogy az uniós tagállamok nagyon kevés nőt jelölnek biztosi tisztségre. Juncker állítólag attól tart, hogy ha túl kevés lesz a női biztos, akkor az EP nem szavaz bizalmat a következő Európai Bizottságnak.

2014. július 04. 16:35

Brüsszeli források szerint Jean-Claude Juncker leendő bizottsági elnöknek amiatt fáj a feje, hogy nagyon kevés nőt jelölnek a tagállamok biztosi tisztségre. A 28 tagú Európai Bizottságba minden tagállam egy főt jelölhet, Juncker azonban állítólag azt kéri a tagállamok kormányaitól, hogy inkább jelöljenek két-három főt, akik között egy mindenképp nő.

Médiaértesülések szerint félő, hogy ha Juncker olyan biztosi testületi névsorral áll majd az Európai Parlament elé, amelyben 25-26 férfi mellett csak két-három nő akad, a nemek közötti egyenjogúság elvét egyre határozottabban érvényesíteni kívánó EP nem fog bizalmat szavazni az Európai Bizottságnak.

A Barroso-vezette jelenlegi bizottságban egyébként kilenc nő van. Annyit már bizonyosan tudni lehet, hogy Finnország biztosjelöltje Jyrki Katainen volt miniszterelnök, a német és az osztrák kormány pedig újból az eddigi EU-biztosát, Günther Oettingert, illetve Johannes Hahnt kívánja jelölni – vagyis egyelőre kizárólag férfiaknak látszik biztos helyük az Európai Bizottságban. 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oskar
2014. július 05. 11:36
Hát ami azt illeti, Nobel-díjra sem sok nőt jelölnek. Nem azért mondom ezt, hogy a nők buták, hanem azért mert mások. Más intelligenciában jobbak.
balbako_
2014. július 05. 08:00
Hol a Zita? a Gurmai Zitáért epekedik a vén kujon.
jebuzita
2014. július 05. 07:53
Irigylem a problémáit a vén kujonnak! Ha radikálisabb lennék azt írnám: máglyára vele!
jebuzita
2014. július 05. 07:53
Irigylem a problémáit a vén kujonnak! Ha radikálisabb lennék azt írnám: máglyára vele!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!