Újabb amerikai államban házasodhatnak a melegek

2013. november 06. 21:05

Barack Obama amerikai elnök üdvözölte, hogy Illinois lesz az Egyesült Államok 15. olyan állama, amelyben engedélyezni fogják a homoszexuális párok házasságkötését – közölte szerdán az amerikai média.

2013. november 06. 21:05
Az illinois-i képviselőház kedden szavazta meg a meleg- és leszbikus-házasságok legalizálását, és mivel a helyi szenátus már februárban jóváhagyta azt, a jogszabály már csak Pat Quinn kormányzó aláírására vár. Az államban a törvényhozás mindkét háza és a végrehajtó hatalom feje is demokrata. Obama korábban maga is tagja volt a helyi közgyűlésnek (parlamentnek) és Illinois-t a szövetségi szenátusban is képviselte.
 
Idén eddig Rhode Island, Delaware és Minnesota törvényhozása hagyta jóvá az azonos neműek egybekelésének lehetőségét, New Jerseyben pedig bíróság döntött erről. Az erről rendelkező törvény Illinois-ban 2014. június 1-jén lép majd hatályba. A hawaii törvényhozás várhatóan még november folyamán dönt majd az ügyben.
 
„Elnökként mindig is hittem abban, hogy a meleg és leszbikus amerikaiakkal igazságosan és egyenlő módon kell bánni. Idővel arra a meggyőződésre jutottam, engedni kell, hogy az azonos nemű párok házasságra léphessenek, mint bárki más” – írta az illinois-i törvényhozás döntését üdvözlő közleményében az elnök.  
 
Az azonos neműek házasságát mintegy amerikai 30 állam alaptörvénye azonban továbbra is kifejezetten tiltja. Az azonos neműek egybekelését támogató aktivisták azt tervezik, hogy hogy Oregonban megpróbálkoznak a helyi alkotmány módosításával.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2013. november 07. 11:24
Ámerika, ettől jobbul. Forever...
qccqccqcc
2013. november 07. 11:01
Végje! Szőt: végje-végje! Nah rohanok elmondani a jó hírt a parasztjainkank a földekre. Fel lesznek dobva. Utána beugrok a kocsmába, hogy töltsék fel a készleteket, mert munka után nagy ünneplés lesz a hír hallatán.
Senye Péter
2013. november 07. 10:33
"Barack Obama amerikai elnök üdvözölte, hogy ... engedélyezni fogják a homoszexuális párok házasságkötését" - csodálkozik még valaki, hogy Putyint jobb vezetőnek tartja a Forbes magazin?
kamasuka
2013. november 07. 08:33
Nyilván már csak ez hiányzott ott is az ottani végső jóléthez ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!