Forbes: Putyin a világ legbefolyásosabb embere

2013. október 30. 18:23

Már nem Barack Obama amerikai elnök, hanem Vlagyimir Putyin orosz államfő a legbefolyásosabb ember a világon a Forbes magazin szerdán közzétett listája szerint. Továbbra is Angela Merkel a legbefolyásosabb nő az ötödik helyével.

2013. október 30. 18:23

A listát 2009-es hivatalba lépése óta vezető Obamát a kínai elnök, Hszi Csin-ping követi a harmadik helyen. Az összesítésben egyébiránt 17 állam- és kormányfő kapott helyet. A negyedik helyre Ferenc pápát sorolta a Forbes, amely Angela Merkelt tartja a világ ötödik legbefolyásosabb emberének. Előkelő helyezésének köszönhetően a német kancellár továbbra is a legbefolyásosabb nő a világon.

Vele együtt összesen kilenc nő szerepel a 72 fős listán, 2011-ben és 2012-ben még csak hatan, az első, 2009-es listán pedig csak hárman voltak. Dilma Roussef brazil elnöknő a 20., Sonia Gandhi indiai politikus a 21., a Nemzetközi Valutaalapot vezető Christine Lagarde a 35., míg az Egészségügyi Világszervezet élén álló Margaret Chan az 59. helyen áll, de szerepel a listán Dél-Korea nemrég hivatalba lépett elnöknője, Pak Gun Hje is.

Hatodik a listán a Microsoft-alapító Bill Gates, akit az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed távozó elnöke, Ben Bernanke követ a hetedik helyen. Az első tízben Abdallah bin Abdel-Aziz, Szaúd-Arábia 89 éves királya, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, valamint Michael Duke, a Wal-Mart áruházlánc elnök-vezérigazgatója kapott még helyet. Kiszorult a közvetlen élmezőnyből David Cameron, a britek 47 éves miniszterelnöke a 11. lett. Egy hellyel van mögötte a világ nemrég még leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim, az America Móvil távközlési cég tiszteletbeli elnöke, aki családjával együtt szerepel a listán.

A 13. egy másik milliárdos, Warren Buffett befektetési szakember. Francois Hollande francia elnök csak a 18. A világ legbefolyásosabb embereinek listáján Mark Zuckerberg a legfiatalabb a maga 28 évével. A Facebook alapítója a 24. lett, így épp csak egy hellyel van Ali Hamenei iráni ajatolláh mögött. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő már a tech-guru mögé szorult, csak a 26. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a 32. helyet szerezte meg a Forbes összesítésében, amelyben Bill Clinton annak ellenére is a 43., hogy már 2001 óta nem ő az Egyesült Államok elnöke.

Érdekesség, hogy a listán - a 62. helyen - szerepel az amerikai Legfelső Bíróság elnöke, John Roberts, valamint a hírhedt drogbáró, Joaquin El Chapo Guzmán, a Sinaloa drogkartell feje, aki a 67. Mögötte két hellyel Sepp Blatter, a FIFA elnöke található. A listát Janet Yellen, a Fed következő elnöke, jelenlegi alelnöke zárja.

Magyar személy nem található a Forbes listáján.

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Messire
2013. október 30. 23:39
Tornaruhában eteti a kutyákat? Sukár.
Messire
2013. október 30. 23:35
Ki nem szarja le a Putyintot?
Akitlosz
2013. október 30. 21:23
Tekintve, hogy az Obama Putyin Szíria vitából Putyin került ki győztesen ez jogos is.
Soma
2013. október 30. 20:43
Az élet véges, a szerencse forgandó. Volt már nagy befolyású orosz, akivel gyorsan végzett egy olyan ember, akinek a neve fogalommá vált a Szovjetunióban. Ugyanez bármelyik pillanatban, bármelyik "nagy befolyásúval" megtörténhet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!