Az okostelefonokba is belelát az NSA

2013. szeptember 08. 13:35

Hozzáfér az okostelefonok felhasználói adataihoz az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség, jelentette a Der Spiegel.

2013. szeptember 08. 13:35

A német hírmagazin vasárnapi számában megjelent beszámoló szerint az NSA szakértői egy 2010-es elemzésben megállapították, hogy az okostelefonok rendkívül gyors terjedése megnehezíti a célpontok klasszikus elemzését. Az ügynökség ezért munkacsoportokat állított fel az Apple-féle iPhone telefonok és az iOS operációs rendszer tanulmányozására, a Google által kifejlesztett Android operációs rendszer vizsgálatára, valamint annak feltárására, hogy miként lehet feltörni a legbiztonságosabb okostelefonként számon tartott Blackberry készülékeket.

Az NSA korábbi munkatársától, az Egyesült Államokban súlyos törvénysértéssel vádolt Edward Snowdentől származó ügynökségi dokumentumok alapján a szakértők nem találtak lehetőséget arra, hogy tömegesen kémleljék ki az okostelefonokat, de a kiszivárogtatott anyagok nem hagynak kétséget afelől, hogy ha az amerikai titkosszolgálati szerv megfigyelési célpontként határoz meg egy okostelefont, akkor megtalálja a módját, hogy hozzáférjen a benne tárolt adatokhoz, például híváslistákhoz, SMS-ekhez, és akár a készülék kamerájával készített felvételekhez is, írta a Der Spiegel.

Az adatok kinyeréséhez a készüléktulajdonosok is hozzásegítik az NSA-t, mert elhanyagolják az adatbiztonság kérdését. Az okostelefon-használók egyetlen jellemző aggodalma az, hogy nem tudják használni a készüléket, mert nincs térerő, wifi vagy mobilinternet - állapították meg az ügynökség szakértői, akik a nomofóbia (nomophobia - no mobile phobia) kifejezéssel illetik ezt a jelenséget a Snowden-féle iratok szerint.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2013. szeptember 08. 21:57
A "Der Spiegel" hány évvel van elmaradva?
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 08. 21:27
"Az okostelefonokba is belelát az NSA" Állítólag a Lendvai fehérneműjét is figyelték...
oskar
2013. szeptember 08. 21:22
Azért lehetne ezeknek munkát adni.:-)))) Pl összebeszélne a világ és egy időben használnának olyan kulcsszavakat amiket vizsgálni kell. Lenne dolguk.:-)))) Egyébként a technika mai szinvonalán lehellgatható a telefon akkor is ha ki van kapcsolva. Nemhiába veszik el pl. az usa követségen.
kjkj945
2013. szeptember 08. 15:06
Aki tudni akarja, mit gondolok, mit beszélek! Tegye, sohasem rejtettem véka alá!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!