Harmincöt évet kapott a WikiLeaks szivárogtatója

2013. augusztus 21. 17:15

Harmincöt évi szabadságvesztésre ítélte szerdán a hadbíróság Bradley Manning közlegényt, aki több mint 700 ezer katonai és kormányzati iratot szivárogtatott ki a WikiLeaks portálnak.

2013. augusztus 21. 17:15

A marylandi Fort Meade-ben kihirdetett első fokú ítélet szerint Manninget, aki akár 90 évet is kaphatott volna, emellett le fogják szerelni. A katonai bíróság a 25 éves katonát még júliusban 20 vádpontban – köztük a kémkedés elleni törvény hat rendbeli megsértésében – találta bűnösnek.

A katonai ügyészség 60 évi, védője pedig legfeljebb 25 évi szabadságvesztés kiszabását kérte a vádlottra az Egyesült Államok eddigi legnagyobb iratállományt érintő titokkiszivárogtatási ügyében.

Frissítés:

A WikiLeaks „stratégiai győzelemnek” minősítette a verdiktet, mert Manning büntetése egyharmadának, azaz de facto kevesebb, mint kilenc évnek a letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhető lesz. A katona büntetésébe beleszámítják az általa eddig fogságban már eltöltött több mint három évet is.

Az ítélet automatikusan a katonai büntetőjogi fellebbviteli bíróság elé kerül majd. Manning 2009-2010-ben adott át információkat a WikiLeaksnek, amely 2010 áprilisában kezdte el a kiszivárogtatást. A hírszerzési elemzéssel foglalkozó katonát 2010 májusában tartóztatták le Irakban.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2013. augusztus 22. 06:24
A Faradi meccsen biztos lesz molinó In memoriam Bradley Manning felirat, aztán Obama ide is küldheti a szúnyogcsődör nagyságú drónjait. Prutty!
cochabamba
2013. augusztus 21. 21:14
így jár az aki hazaáruló... remélem a Julian Assange-t is elkapják egyszer...
Taxin
2013. augusztus 21. 20:15
Kiválasztott.
Scarmond
2013. augusztus 21. 19:46
USrael demokrácia: Aki fényt derít az igazságra 35 év börtön. Aki több ezer embert öl meg drónokkal és mesterségesen gerjesztett lázadásokkal az Nobel béke díjat kap. Gratula Obamának és a cionista háttérgépezetnek, POKOLRA VELÜK !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!