23 ezer embert telepítenek ki Magdeburgból

2013. június 09. 17:37

Kitelepítenek 23 ezer embert a németországi Magdeburgból az Elbán levonuló árhullám miatt – döntötte el vasárnap az árvízi védekezést irányító stáb.

2013. június 09. 17:37
A Szász-Anhalt tartományi főváros térségében 40 kilométer hosszúságú szakaszon tetőzik az árhullám, ami várhatóan több napon keresztül rendkívüli megterhelésnek teszi ki a várost védő gátakat, ezért a folyóparthoz közeli negyedek lakosságát elővigyázatosságból evakuálják.
 
A több mint 200 ezer lakosú városban 2800 ezer embert már korábban biztonságba helyeztek. Az Elba vízállása vasárnap elérte a 750 centimétert. A 2002-es árvíz idején a csúcsérték 672 centiméter volt. Az átlagos vízállás június elején 2 méter körül van.
 
Kritikus a helyzet az áradó Elba és áradó mellékfolyója, a Saale találkozásánál is, a térség több településéről összesen nagyjából 10 ezer embert kellett kitelepíteni. Nehezíti a védekezést, hogy gátrobbantásokkal fenyegető levél érkezett több lap szerkesztőséghez, és a hatóságoknak ezért még a lehetséges terrorveszély elhárításával is törődniük kell. A ismeretlen szerzőjű levél szerint a „németellenes antifasiszta árvízi brigádok” nevű, ugyancsak ismeretlen szervezet több szász-anhalti gátnál helyezett kilátásba robbantásos merényletet. 
 
Az Elba németországi részének legfelső szakaszán, Szászország tartományban már túl vannak a nehezén a folyó és az áradó mellékfolyók mentén fekvő települések, de a gátakat továbbra is a nyáron megszokottnál többször nagyobb víztömeg nyomja, és több helyen heves zivatarok és jégeső nehezíti a védekezést. 
 
Brandenburg a következő tartomány, ahová elhömpölyög az árhullám. Wittenbergénél, egy nagyjából 20 ezer lakosú kisvárosnál vasárnap 777 centiméteres vízállást mértek, ami 30 centiméterrel meghaladja a 2002-es csúcsértéket, és a tetőzést csak keddre várják.
 
A Duna bajorországi szakaszán már takarítanak és a károk felmérésén dolgoznak. Passauban, ahol hétfőn 1298 centiméteren, ötszáz éve a legmagasabb szinten tetőzött a Duna, vasárnap 720 centiméteres vízállást mértek. A belváros lakói és a negyedben működő vállalkozások kára megközelíti a 100 millió eurót. Az önkormányzati tulajdonú épületekben, a közlekedési infrastruktúrában és a városban működő nagyobb cégek telephelyein keletkezett károk felmérésével még nem végeztek. A teljes kárérték 500 millió euró lehet a városházi szakértők első becslése szerint. 
 
A kormány első intézkedésként egy 100 millió eurós sürgősségi segélyalap és egy 100 millió eurós hitelkeret megnyitását ígérte. Vasárnapi lapértesülés szerint a berlini vezetés „nemzeti árvíztanácskozást” szervez a tartományi kormányfők részvételével. Arról tárgyalnak majd, hogy miként lehet méltányosan megosztani a természeti csapás miatt keletkező terheket.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2013. június 09. 22:42
Ez nem piskóta. Reméljük, senkinek sem esik baja!
nucklear3
2013. június 09. 20:12
"23 ezer embert telepítenek ki Magdeburgból" ... A nagy fejlett és nyugati németországból. És ez csak egy város..Itt meg uszítanak a patkány balliberálisok mert 500 embert kitelepítettek...
a dohányárusítás DROGKERESKEDELEM
2013. június 09. 19:11
lesznek még a ny-európaiak klímamenekültek KKE-ban
thymian
2013. június 09. 19:07
„németellenes antifasiszta árvízi brigádok” És a nácizmus és fasizmus ellen akarnak védekezni állandóan... Sőt ezek az antifasiszták akarják megmondani, ki a náci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!