Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

David Cameron ellopta a show-t Andor László elől Davosban

2013. január 28. 09:04

A magyar EU-biztos a davosi Világgazdasági Fórumon a fiatalok garantált képzését, munkahelyét előíró brüsszeli intézkedéscsomag bevezetéséről egyeztetett.

2013. január 28. 09:04

David Cameron ellopta a show-t, miután szinte mindenki a britekről beszélt Davosban” – így jellemezte a Világgazdaságnak a helyszínről Andor László uniós biztos a tegnap befejeződött idei Világgazdasági Fórumot. Mondatával utalt a brit miniszterelnök ominózus beszédére, amelyben egy lehetséges referendumról is szót ejtett, amely akár azt is eredményezheti, hogy Nagy-Britannia elhagyja az uniót.

Andor amellett, hogy külön konzultált Soros György befektetési guruval, külön pódiumbeszélgetésen is érvelhetett az „ifjúsági garanciának” nevezett tervezetről. A fiatalok rossz foglalkoztatottsági helyzetén javítani kívánó javaslat szerint a 25 év alatti fiatalok állásajánlattal, vagy gyakornoki, illetve továbbtanulási lehetőséggel kell rendelkezzenek tanulmányaik befejezését – vagy munkanélkülivé válásukat követő negyedik hónapot – követően. Ugyan néhányan kétkedve szemlélték a tervezetet a vonatkozó költségek miatt, alapvetően kedvezően fogadták, és „jó esély van arra, hogy a munkaügyi miniszterek február végi ülésén megszülessen az intézkedés bevezetésére vonatkozó tanácsi ajánlás” – mondta az EU-biztos.

Végül a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy „sok szó nem esett Magyarországról, de ez jó hír, hiszen azokról az országokról szoktak sokat beszélni a davosi fórum résztvevői, ahol kirívó gazdasági problémák vannak”.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2013. január 28. 11:10
Így nem lett hír, hogy a Maxista Andor és a Bankár(neolibsi) Soros megint aktivizálta magát a hazai ifjuság "érdekében" különös tekintettel a kormány elleni akcióknál.
imres
2013. január 28. 10:25
Szegény VG. Pedig milyen szépen alákérdezett Andor elvtársnak. :)
Palánk
2013. január 28. 10:21
Hoppon maradt Andor.
füst
2013. január 28. 10:14
Na, ne vicceljünk. Andor és CAmeron nincs is egy súlycsoportban. Milyen figyelmet lophatott volna el Cameron Andortól?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!