Elítélte Kínát a japán miniszterelnök

2013. január 11. 10:12

Helytelennek minősítette Kínának a két ország szigetvitájában tanúsított magatartását, egyúttal Tokió és Délkelet-Ázsia kapcsolatainak elmélyítését hangsúlyozta Abe Sindzó japán kormányfő pénteken.

2013. január 11. 10:12

„A nemzetközi közösség iránt felelősséggel tartozó államként (Kínának) helytelen volt hagynia egy politikai cél elérése érdekében, hogy kár érje a japán cégeket és állampolgárokat” – mondta Abe Sindzó japán kormányfő az NHK televízió tudósítása szerint pénteken. Sindzó arra utalt, hogy szeptemberben Kínában Japán-ellenes tüntetők a szigetország számos vállalkozását és állampolgárát megtámadták a két ország szigetvitája miatt kitört utcai megmozdulások során.

Tokió és Peking viszonya azután mérgesedett el, hogy a japán állam szeptemberben megvásárolta egy Kína által magáénak tartott kelet-kínai-tengeri szigetcsoport három tagját egy japán magántulajdonostól. A Tokió fennhatósága alatt álló, Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek környékén az elmúlt hónapokban mindennapossá váltak az incidensek a két ország parti őrségei között, a viszály pedig a japán-kínai gazdasági kapcsolatokra is rányomta a bélyegét. A héten közzétett adatok szerint 2012-ben három év után először csökkent a két ország közötti kereskedelem értéke.

Abe hangsúlyozta, hogy nem hajlandó tárgyalni a területi kérdésről Pekinggel, de azt is kijelentette, hogy „kölcsönösen előnyös” kapcsolatokat akar kialakítani Kínával, a japán cégek és emberek elleni támadások pedig „a kínai gazdaságnak és társadalomnak is kárt okoztak”. Arra is kitért, hogy két hete működő kormánya mélyíteni akarja a biztonsági és gazdasági együttműködést Japán és a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) tagországai között.

Abe a jövő héten indul délkelet-ázsiai körútra, amelynek célja megfigyelők szerint Kína ellensúlyozása a térségben. Tokió vélhetően azt akarja kihasználni, hogy hozzá hasonlóan több délkelet-ázsiai ország – elsősorban Vietnam és a Fülöp-szigetek – is egyre hevesebb területi vitában áll Kínával.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!