Kártérítésre kötelezték Szerbiát Szarajevó ostroma miatt

2012. augusztus 31. 09:31

Az áldozatok családtagjainak fizetendő kártérítésre kötelezte a boszniai Szerb Köztársaság hatóságait a hágai székhelyű ENSZ-törvényszék korábbi büntető ítéleteire hivatkozva egy szarajevói bíróság, amiért a múlt század kilencvenes éveiben pusztító háború idején a szerbek 44 hónapon át ágyúzták és lőtték Szarajevót.

2012. augusztus 31. 09:31

A megítélt kártérítési összeg – ami valamivel több mint 200 ezer eurónak felel meg – elenyésző ahhoz képest, hogy az ostrom idején becslések szerint Szarajevó 18 ezer lakosa vesztette életét. A mostani ítélet azonban a belgrádi székhelyű Beta hírügynökség beszámolója szerint csak 31 áldozat hozzátartozójának kártérítési igényéről szól. Az érvényesített jogelv ugyanakkor mindenképpen figyelemre méltó, és túllép a hagyományos jogi felfogáson: szerb egyének büntetőjogi felelősségének egy nemzetközi törvényszék által tett megállapítására alapozva a bosznia-hercegovinai bíróság az egyik jelenlegi államalkotó entitás intézményes kártérítési felelősségét mondta ki.

A hivatkozási alap az volt, hogy az egykori Jugoszlávia területén elkövetett súlyos jogsértések ügyében illetékes hágai törvényszék korábban életfogytiglani, illetve 29 évi szabadságvesztésre ítélte Stanislav Galicot és Dragomir Milosevicet. Mindketten a boszniai szerb haderő tábornokai voltak.

Esad Hrvacic ügyvéd, aki a hozzátartozók jogi képviselője volt a tárgyaláson, azzal érvelt, hogy a mostani, föderációs alapon szerveződő Bosznia-Hercegovina alkotórészének tekintett Szerb Köztársaság (Republika Srpska) felvállalta a jogfolytonosságot az 1992-ben kirobbant, majd három éven át tartó háború előidézőjével, a boszniai szerbek önhatalmúlag kikiáltott köztársaságával. Azt pedig, hogy a kártérítési igény nem évült el, arra alapozta, hogy Galic és Milosevic ügyében emberiesség elleni bűncselekmény miatt született büntető ítélet, márpedig az ilyen cselekményekért való felelősség az ENSZ-törvényszék statútuma szerint nem évül el.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2012. augusztus 31. 11:46
Helyes, Hollandiával kell kifizettetni. Lehet, hogy a kéksisakosok önmagukban kevesen és gyengén felfegyverkezettek voltak, de egy normális felderítés, helyzetelemzés után simán kérhettek volna légi csapást Olaszországból, amit később teljesen feleslegesen Vajdaságban kiosztottak. Azon nagyon kiakadtam, kb. egy hete léptünk be a NATO-ba, majd bombázzák az újvidéki, részben magyarok által épített hidakat. Tudatlan, érzéketlen nyugati "demokraták."
3M..
2012. augusztus 31. 10:18
Beintenék az Ensz-nek Szerbia helyében. Amerika mikor kárpótolja Irakot, mondjuk Falluja ostroma miatt. És még sorolhatnánk. Vagy ez netán kettős mérce?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!