Navalnij halálának nemzetközi kivizsgálását követeli több, mint 40 ország, köztük Magyarország is
A felhívást Lotte Knudsen, az Európai Uniónak az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál (UNHRC) akkreditált nagykövete tette közzé Genfben.
A háborús bűncselekményekkel gyanúsított volt tábornok megfelelő orvosi ellátást követel, valamint hogy családtagjai és ügyvédei látogathassák.
Éhségsztrájkkal fenyegetőzik belgrádi sajtójelentések szerint a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics. Az egykori Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék foglya azt hangoztatja, hogy ha követelései nem teljesülnek azonnal, akkor nem veszi be gyógyszereit, és élelmet sem vesz magához - írta a Blic. Mladics követeli, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesüljön, valamint, hogy családtagjai és ügyvédei látogathassák.
A volt tábornokot tömegmészárlással, nyolcezer boszniai muszlim módszeres meggyilkolásának levezénylésével vádolja a Nemzetközi Törvényszék.