Obama: sikerült az áttörés

2009. december 19. 08:24

A hajnalig tartó tárgyalásokkal véget ért a klímakonferencia Koppenhágában, a megállapodás-tervezet a plenáris ülés jóváhagyására vár.

2009. december 19. 08:24

A koppenhágai ENSZ-klímakonferencia plenáris ülésének jóváhagyására vár az a megállapodás-tervezet, amelyet pénteken késő este fogadtak el az amerikai, a brazil és a dél-afrikai elnök, valamint a kínai és az indiai miniszterelnök megbeszélésén. Egész éjszaka folytak az egyeztetések, és szombat hajnalban még folyt a vita a 193 ENSZ-tagállam képviselőjének ülésén, ahol számos ország delegációja jelezte, hogy jelen formájában nem hagyja jóvá a dokumentumot.

Barack Obama pénteken késő este jelentette be, hogy sikerült "jelentős és példa nélküli" áttörést elérni a koppenhágai ENSZ-klímakonferencián. A jogilag nem kötelező érvényű megállapodás-tervezet tartalmáról nem közölt részleteket, de diplomáciai források szerint a szöveg nem határozna meg kibocsátás-csökkentési konkrétumokat az országok számára, hanem a konkrét számokról 2010 januárjáig kellene nyilatkoznia az egyes államoknak.

A dokumentum 2 Celsius-fokban maximálná a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest, és tartalmazná azt is, hogy 2020-tól évente 100 milliárd dollárral támogatnák a fejlődő országok klímavédelmi erőfeszítéseit. Ezenkívül a fejlődő országok összesen 30 milliárd dollár értékű támogatást kapnának 2010-2012 között az iparosodott államoktól. A hírek szerint a megállapodás ugyancsak tartalmazná a klímavédelmi programok ellenőrzését.

Az ötoldalú megállapodást a pénteki "minicsúcstalálkozón" részt vevő 25 ország vezetője is elfogadta. A szombat hajnali órákban kezdődött plenáris ülésen számos ország képviselője élesen bírálta az Egyesült Államok és a négy fejlődő ország által előző este elfogadott megállapodás-tervezetet. Venezuela, Bolívia, Nicaragua és Kuba tiltakozott az ellen, hogy - mint fogalmaztak - az ENSZ tagállamoknak "fentről diktálják" a zárt ajtók mögött kidolgozott megállapodást. Nicolas Sarkozy francia elnök bejelentette, hogy májusban Bonnban tartanak újabb klímatárgyalásokat annak érdekében, hogy előkészítsék a 2010 végére, Mexikóba tervezett következő nemzetközi klímakonferenciát. (MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JohnMcCain
2009. december 20. 21:29
Lófaszt Mama! egy francokat sikerült az áttörés. Pár évized, és az egész föld megy a levesbe. köszi
crm114
2009. december 19. 12:33
"A dokumentum 2 Celsius-fokban maximálná a globális felmelegedés mértékét az ipari forradalom előtti szinthez képest" És akkor merje valaki azt állítani, hogy a XXI. századi emberek egy hajszállal is racionálisabbak, mint a XVII. vagy V. századiak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!