Izrael légicsapásban ölte meg az Iszlám Dzsihád egyik rakétaparancsnokát Gázában (VIDEÓ)

2023. május 11. 07:00

Szerdán gázai fegyveresek több mint 460 rakétát lőttek ki Izraelre, a zsidó hadsereg pedig mintegy 130 katonai célpontot támadott Gázában.

2023. május 11. 07:00
null

A Gázai övezetben egy lakást ért csütörtökön hajnal előtt izraeli légicsapás, ennek következtében meghalt a palesztin Iszlám Dzsihád (PIJ) egyik parancsnoka és egy másik személy. A PIJ fegyveres szárnya megerősítette, hogy rakétaegységének vezetője, Ali Hasszán Ghali, más néven Abu Muhammad hunyt el a támadásban. Egy harci repülőgép támadta meg egy épület ötödik emeletét a Hamad Residential Cityben, az övezet déli részén fekvő Khan Júnisz közelében.

A csapás annak a következménye, hogy szerdán gázai fegyveresek több mint 460 rakétát lőttek ki Izraelre, a zsidó hadsereg pedig mintegy 130 célpontot támadott Gázában. Ezzel

az elmúlt kilenc hónap legsúlyosabb harcai törtek ki a felek között.

A palesztin egészségügyi minisztérium azt közölte, huszonöt ember halt meg Gázában kedd reggel óta, amikor Izrael megkezdte a PIJ elleni hadműveletet, a halottak között legalább tíz civil és három másik PIJ-parancsnok is van. Izraelben nem voltak halálos áldozatok, bár néhány rakéta házakat és épületeket talált el. A legtöbbjük nyílt területen landolt, vagy lelőtték őket.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2023. május 11. 11:29
Ha a lakásomat a Gellérthegy túloldaláról (afféle Gázából) rakátáznák, brutálisan visszalőnék. Nem várnám meg, míg a környék rombadől.
wadcutter
2023. május 11. 09:55
lesz majd másik Abu. egyre több lesz belőlük az egyre agresszívabb fellépések során, a végén tényleg csak egy maradhat a két harcoló félből
Fekete Ló
2023. május 11. 08:39
ki lőttek rakétákat? s honnan lenne nekik? az egész terület minden ponton blokád alatt van, az áramot fejadagra szállítják, vizet, élelmet úgyszintén. a nyugati emberiség szégyene, ami ott folyik!
Potymog
2023. május 11. 08:18
"szerdán gázai fegyveresek több mint 460 rakétát lőttek ki Izraelre, a zsidó hadsereg pedig mintegy 130 célpontot támadott Gázában" BÉKÉT! Itt is, és más helyeken is! A fegyvergyárakat nem fejleszteni kéne, hanem betiltani!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!