Az oroszok szerint Ferenc pápa kéthetes tűzszünetet javasolt húsvétra

2023. április 07. 13:59

Egy hét a katolikus húsvét, egy hét az ortodox húsvét miatt.

2023. április 07. 13:59
null

Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére – közölte Leonyid Szevasztyjanov, az orosz ortodox Óhitűek Világszövetségének elnöke pénteken a TASZSZ és a RIA Novosztyi hírügynökséggel a katolikus egyházfővel folytatott személyes beszélgetésre hivatkozva.

„Jövő héten lesz a katolikus húsvéthét, majd ortodox húsvéthét következik. A pápa most közölte velem, hogy ennek tiszteletére azt javasolja: az ukrajnai különleges hadművelet területén két hétre álljon le minden katonai cselekmény a katolikus és az ortodox húsvét hetére.

– mondta Szevasztyjanov.

A katolikus egyház idén vasárnap, április 9-én, míg az ortodox keresztények egy héttel később, április 16-án ünneplik a húsvétot.

Szevasztyjanov korábban azt állította, hogy a katolikus egyházfő kész közvetíteni mind az ukrajnai konfliktus, mind pedig a kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor ügyének rendezése ügyében. A kolostor sorsa körül kiéleződött a feszültség, miután az ukrán vezetés felszólította a Moszkva és követői által kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyházat (UPC), hogy szerzetesei hagyják el a keleti szláv kereszténység legfontosabb központjának tekintett épületegyüttest, vagy pártoljanak át a rivális, a kijevi vezetés támogatásával létrehozott Ukrajnai Ortodox Egyházhoz (PCU).

(MTI)

Nyitókép: Tiziana FABI / AFP

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budapesti
2023. április 08. 19:22
Az ortodox Karácsony idején is hiába ajánlottak orosz részről egynapos tűzszünetet, a puccsrán banderisták azt sem fogadták el - akkor most miért tennék. Tudták, hogy megtehetik, hogy nem fogadják el, mert mögöttük áll az amerikai központú ballib világmédia.
Tibi72
2023. április 07. 18:28
.
Salamander
2023. április 07. 18:24
"Kéthetes tűzszünetet kihirdetését javasolta Ferenc pápa az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a katolikus és ortodox húsvét és nagyhét ünneplésének idejére". Sajnos mindenki leszarja.
csulak
2023. április 07. 16:38
beszeljen az USAval, mert o a fokolompos ebben a haboruban IS !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!