„Róluk megfeledkezett a világ” – ilyen az élet a földrengés utáni Szíriában

2023. február 09. 18:27

A brutális erejű földrengések kapcsán Szíriáról jóval ritkásabban hallani akár a magyarországi, akár a nemzetközi sajtóban, mint Törökországról, ami nem feltétlenül véletlen a helyi viszonyokat jól ismerő Kassab Adonis szerint: a nyugati szankcióktól sújtott országon most sem enyhítik a szorítást, pedig emberéletekben mérhető a kár emiatt.

2023. február 09. 18:27
null
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Az embargókat tartalmazó, 2019-ben bevezetett nyugati szankciós csomag még a háborúnál is jobban hazavágta a szíriai gazdaságot, és ez most még durvábban érvényesül a földrengés utáni mentéseknél – mondta lapunknak Kassab Adonis, a Közel-Keleti Keresztények Közössége hazánkban élő, de szíriai gyökerekkel is bíró tagja. Szerinte a szankciók ugyanis nemcsak egyes pénzemberek vagyonát vagy a katonai célú fejlesztéseket érintették, ellenkezőleg: mint mondj,a gyógyszer-alapanyagoktól ugyanúgy megfosztották a szíriai ipart, mint az energetikai beruházásokhoz szükséges eszközöktől. „Egy ismerősöm gyógyszergyárban kutató, és mondja, hogy második vagy harmadik éve olyan alapvető anyagok hiányoznak, amik az egyszerűbb, mondjuk aszpirin-szintű gyógyszerek előállításához kellenek. Másod- meg harmadkézből kell sokkal drágábban megvenniük ezeket, hogy egyáltalán dolgozhassanak” – példálózik. A szankciók miatt számos, nekünk hétköznapi dolog is leállt – február 15-től például azért nem lehet majd útlevélhez jutni Szíriában, mert a szükséges speciális papírhoz sem tudnak hozzájutni.

„Ez pedig most, a katasztrófa idején duplán üt a szíriai népen” – mondja Kassab Adonis, aki úgy véli, drámai a helyzet: a WHO szerint milliónyian éheznek, és míg az egészségügyi ellátás eddig sem volt túl izmos, most nagyon nagy a baj: nincs gyógyszer, nincs ellátás, de meleg ruha és áramszolgáltatás sincs, „ez még egy utolsó csapás volt az idén a népnek, főleg azokon a területeken, ahol elszenvedték”; hideg van, tél van, se villany, se fűtés.

Ráadásul mint Kassab Adonis rámutat, „a civil szervezetek, az egyházi szervezetek Európából jönnének ide, de a szankciók miatt nem tehetik.

Éppen ezért,

Ami még komoly gond, hogy a civil szervezetek se nagyon jutnak be Szíriába. „A szíriai Vörös Félhold néhány napja közleményben kérte a szankciók feloldását, hogy a külföldi mentőcsapatok bejöhessenek, nemrég a keresztény egyházi vezetők, a szír ortodox egyház, a szír katolikus egyház, a görögkatolikus egyház és a görög ortodox egyház kérte az EU-t és az Egyesült Államokat, hiszen minden nap, minden óra számít ilyenkor”.

Persze vannak kivételek, Irán vagy éppen Oroszország, de nyugatiak közül is akad, aki jelen tud lenni; e kevés kivétel között ott van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely mobil mentőpontokat is felállított – ez csak azért lehetséges Kassab Adonis szerint, mert annak vezetője, Solymár Dániel kapott egy tartózkodási engedélyt Szíriában, és ők így közvetlenül tudnak dolgozni, „de ez tényleg kivétel, és nem szabály”. A szír férfi megemlítette, hogy a pénzmozgás Szíriába külföldről tiltott, ő hiába akarna támogatni egy damaszkuszi családot, nem utalhat közvetlenül, és csomagot sem küldhet, az sem jutna el a címzetthez.

A Máltaiak egyébként Latakiában után Aleppóban is tábort ütöttek, a mentésben segédkeznek, és karitatív szerepet is ellátnak – de az biztos, hogy ennél többre lenne szükség.

A károk tetemesek. Úgy emberéletben, mint anyagilag,

bár a mértékét nehéz megmondani, mert „eleve az infrastruktúra romokban van, tehát a földrengés előtt is romokban volt, ráadásul az iszlamista lázadók kezén lévő területeken élők áldozatairól semmit sem tudunk” – de sejteni lehet, hogy akár százezer ember otthona rongálódhatott meg, a sérültek száma tízezer, a halottaké mintegy 3500 lehet. „Vagyis az ország méreteihez mérten hasonló a pusztítás, mint Törökországban – de róluk megfeledkezett a világ”.

 

Nyitókép: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kubota
2023. február 10. 20:55
Na, moslék nyugat! Van jó áldozat és rossz áldozat? Ahogy felétek van egyenlőbb az egyenlők között... Fel kell köpni és aláállni, majd az első póznára kötéllel...
Janika50
2023. február 10. 19:28
Ismét láthatja a világ, ha észre akarja venni, hogy az Amerika álltal irányitott nyugat milyen álszent, aljas, gyilkos ösztönökkel megáldott emberekből áll. Ilyen esetbe nem kéne félre tenni az előitéleteket? Elég sok időtt eltöltöttem a katasztrófa sújtotta területen, mindkét országban. Nem értettem az épitési előirásaikat, de most nem ezzel kell foglalkozni. Bajban vannak, segtteni kell! Mit segit a nagyjueszééé. Californiából ment egy mentő egység, szövetségi szinten úgy tudom semmi. És feltünö a hallgatás. Csak nem megint -mint a szökőárkor- Diego Garciában ügyködtek. Vagy a HAARP? Annyi aljasságot elkövettek már a világ ellen, hogy minden szemétséget feltételezek róluk. Korábban felnéztem rájuk, mostanra a nyugat, amerika szitokszó lett a világban.
orygabor
2023. február 10. 12:56
Emberélet? Ugyan már! Ukrajnában számított?
nempolitizálok
2023. február 10. 09:43
Az amerikaiak ráadásul lopják szíria olaját. Érdekes, a büdöslibsi ilyenkor már másfelé néz. Pedig annyiram de annyira humánus Zselé parancsuralmi rendszere irányában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!