Tapsvihar, Brüsszelből: újabb ukrán miniszter keveredett korrupciós botrányba
Pénteken őrizetbe vették az ukrán mezőgazdasági minisztert, akit szervezett bűnözéssel vádolnak.
Válságból válságba vezetett az utunk. Bízni azonban van miben. Még Kárpátalja villanytalan sötétjében is.
„Az égbolt elsötétedett.
S akár a végitélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.
Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.”
(Pilinszky János:
Emlékezés egy világháborús karácsonyra)
Hosszú esztendő volt, messzire vetődő árnyékkal. Kilábaltunk (valóban?) egy mindennapjainkat átrajzoló, létezésünk átértékelésre késztető világjárványból, miközben csendben átléptünk egy másik viharzónába. A pandémia után most rég nem látott háború, menekülthullám és
A jelen nyomorúsága és a koronavírus négy fal közé kényszerítő ereje mégis rokonságot mutat. Közös mintázatukban ott a közvetlenség, a téveszmék és az emberi nagyszerűség is. De először a közvetlenségről.
Európaiként nem rendelkeztünk közvetlen tapasztalattal a járványokról: a pestis, a malária, de a spanyolnátha is a történelemkönyvek távlatosságában létezett számunkra. 2020 azonban hétköznapjaink közelségébe hozott olyan pusztító erőket, amiknek természete és megfékezhetősége kívül esett tudatunk határain. A jelen háborús válsága hasonló időutazást jelent a historikus messzeségbe, és nehéz ráébredni arra, hogy
Téveszméket is említettem, itt talán még egyértelműbb a kapcsolat: az önjelölt virológusok és járványmegfejtők után a háborús elemzők és gazdasági szakértők társadalma lettünk. A motiváció az emberi természetben rejlik: amit nem tudunk szellemi energiával, a tények megismerésének állhatatos kutatómunkájával megszelídíteni, azt leegyszerűsítő világmagyarázatokkal tesszük gyermeki egyszerűségűvé. Így lesz csodafegyver a szankciós politika, így emelkedik Brüsszel morális piedesztálra, és így válik Ukrajna európai mintademokráciává.
Ám a sötétség után a fényről, az emberi összefogás erejéről is szólni kell. A járványt a többség türelmével, a fogcsikorgatva összehúzott szabadságigényünkkel, az egészségügyben harcolók emberfeletti erőfeszítéseivel győztük le. A háború első pillanatától megmutatkozó szolidaritás és segítőkészség, a kinyújtott kezek ezrei
És erre mindennél erősebben szükségünk van most. Nekünk is, itt a határok viszonylagos biztonságában, és azoknak is, akik a csillagoltó, villanytalan sötétben is kitartanak Kárpátalján.
Karácsony van, a mottóban idézett Pilinszky-verset is érdemes hát tovább gördíteni. Hátha tényleg földre lép az az angyal. Ideje volna:
„Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,
akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.”