Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A béke közös érdekünk!

2022. szeptember 26. 14:57

Elkötelezettek vagyunk a megkezdett haderőfejlesztési programunk folytatása mellett - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyet szlovák hivatali partnerével, Jaroslav Nad védelmi miniszterrel lezajlott kétoldalú találkozója után közösen tartottak hétfőn.

2022. szeptember 26. 14:57
null

A bilaterális találkozón - amely az első ilyen volt a két miniszter között - a kétoldalú kapcsolatok áttekintése, a két ország hadseregeinek fejlesztése, a jelenlegi és jövőbeni együttműködési lehetőségek, az ukrajnai háború, illetve a Nyugat-Balkán helyzete került terítékre.

Ha két ország lehet egymáshoz közel - mind történelmileg, földrajzilag, mind geostratégiai érdekek szempontjából -, akkor Szlovákia és Magyarország az, és eszerint is dolgozunk együtt”

– jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter nagyon fontosnak nevezte a mostani kétoldalú találkozót, elmondta: Magyarország és Szlovákia is a V4-es csoport, az EU és a NATO tagja, s eszerint végzi a dolgát, és mindkét ország elkötelezett a NATO keleti szárnyának megerősítése mellett. A magyar honvédelmi tárca vezetője rámutatott:

mindkét ország hadserege komoly fejlesztési úton halad, ezt a magyar hadsereg évekkel ezelőtt kezdte, és folytatja tovább.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette, az előállt globális nehézségek ellenére is elkötelezettek a megkezdett haderőfejlesztési program mellett, és a következő években meg fogják vizsgálni az együttműködés lehetőségeit is ezen a területen.

Úgy fogalmazott, Magyarország a védelmi kiadások terén jövőre eléri a két százalékot, amire úgy tekintenek, mint egy alapszint, aminek tovább kell nőnie. A magyar miniszter elmondta: a találkozón röviden áttekintették a szomszédos Ukrajnában dúló háború kérdését is,

Egyetértettünk abban, hogy - ha ennek elérése módjában különbözik is az álláspontunk - mindketten azt szeretnénk, hogy minél hamarabb a béke álljon újra elő, és a háború megszűnjön”

– mondta a tárcavezető.

A Nyugat-Balkán helyzete kapcsán rámutatott: mindkét ország elkötelezetten figyeli az ottani eseményeket, és érdekelt a régió stabilitásának fenntartásában, mind a bosznia-hercegovinai, mind pedig a koszovói helyzet tekintetében.

Jaroslav Nad köszönetet mondott a két ország közötti baráti kapcsolatokért, és kiemelte a kitűnő védelmi együttműködést, amelyet példaértékűnek nevezett. Elmondta: a találkozón a fennálló együttműködésekről és ezek további bővítéseinek terveiről is szó volt, köztük a két ország hadseregének modernizációs folyamata tekintetében. Elmondta: a megbeszélésen szó volt az ukrajnai helyzetről is, amelynek kapcsán örömének adott hangot afelett, hogy egyetértés volt közöttük abban: a konfliktust minél hamarabb rendezni kell.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Filep István

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
foldizs
2022. szeptember 26. 15:53
"mindketten azt szeretnénk, hogy minél hamarabb a béke álljon újra elő, és a háború megszűnjön" Mert a háborúk azok csak úgy megszűnnek :D És ez a miniszter...
minekkellregisztralni
2022. szeptember 26. 15:44
"Jaroslav Nad'-gyal", lévén, hogy Nagy volt eredetileg a családneve, csak "reszlovakizálták".
stug
2022. szeptember 26. 15:43
Világelsők vagyunk politikusnak álcázott, békéért áhítozó szépségkirálynő-jelöltekben.
Akitlosz
2022. szeptember 26. 15:33
Szlovákia közelsége mind történelmileg, földrajzilag, mind geostratégiai érdekek szempontjából aggasztó. Szlovákiának egyetlen négyzetkilométernyi olyan területe sincsen, ami ne Magyarország lett volna. S ezt Szlovákia is tudja. Magyarország legészakibb települése Felsőbölényes Lengyelországban van. Ha tényleg ennyire közel vannak egymáshoz, Magyarország és Szlovákia, akkor miért nem alakítanak együtt (kon)föderációt? Én el bírnám viselni a szlovák nyelvű feliratokat akárhol is. Csak legyen kiírva magyarul is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!