Német külügyminiszter: Oroszország megtámadta az ENSZ alapelveit

2022. szeptember 20. 08:40

Annalena Baerbock hozzátette, Németország határozottan Kijev mellett áll és „mindent megad, amire szüksége van”.

2022. szeptember 20. 08:40
null

– jelentette ki New Yorkba indulva Annalena Baerbock német külügyminiszter.

„Annak ellenére, hogy Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, semmibe veszi a nemzetközi jogot és a globális rend egészét” – hangoztatta a tárcavezető. 

A német diplomácia első embere nyomatékosította, hogy az ENSZ-nek létfontosságú szerepe van a globális válságkezelésben. „Szükségünk van az ENSZ-re, hogy a globális problémákra közös megoldást találjunk. Egyetlen országnak sem szabad félelemben élnie, hogy erősebb szomszédja megtámadja” – magyarázta Baerbock, aki szerint az ENSZ-ben a felek tisztelettel és megértéssel meghallgatják egymást, és egyetértenek olyan alapértékekben, mint az erőszak elutasítása és a nemzetek egyenlősége.    

Ukrajnával kapcsolatban megjegyezte, hogy Németország határozottan Kijev mellett áll, „mindent megad, amire szüksége van”, hogy a békét meg lehessen teremteni. Németország úgy látja, a New York-i ülés középpontjában az lesz, hogy „mit kezdjünk velük és hogyan számoltassuk el a felelősöket az Ukrajnában Oroszország nevében elkövetett borzalmas bűnök esetében”, s emellett a nukleáris katasztrófa veszélyét is el kell hárítani, mert az atomerőművek fenyegetése milliók számára jelentene újabb csapást. 

Az ENSZ-közgyűlés általános vitájára mintegy 140 állam- és kormányfőt várnak a héten.

(MTI)

Nyitókép: Christophe Gateau / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2022. szeptember 26. 11:24
Gott mit uns .
Kivűlálló
2022. szeptember 25. 15:02
Ez a büdös, NAZI kurva ne pofázzon! Joga sincs megszólalni!
peterhill1125
2022. szeptember 25. 14:02
Németország milliókat mészárolt le, nem oly rég. ÖNNEK NINCS JOGA AHHOZ, HOGY BÁRKIT IS MINŐSÍTSEN! A struccpolitika nem válik be, vagy mégis? Németországot a győztesek megbüntették. Az oroszoktól kaptak amnesztiát! Megköszöntétek? Hálásak vagytok? Gorbacsovtól emberi méltósággal vettetek fájdalmas búcsút? Hát nem! Hülye ribanc!
Magyarvagyoknemturista
2022. szeptember 24. 21:32
Globális rend hogy nyomjátok a fegyvereket egy náci brigád kezébe? A kurva anyátok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!