A német zsűri a díjat járatta le, Nádas Pétert ezzel nem sikerült
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
Németország kitart a szankciók mellett.
Olaf Scholz német kancellár nem tart az Oroszország elleni szankciók támogatottságának gyengülésétől még az energiaszámlák további emelkedése esetén sem - mondta a kormányszóvivő.
„Nehéz hónapok állnak előttünk” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy „határozottan Ukrajna mögött állunk, és kitartunk a szankciók mellett, amelyekről az Európai Unióval és a nemzetközi közösséggel közösen állapodtunk meg”.
A szóvivő a berlini rendszeres sajtótájékoztatón kizárta az Északi-Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezésének az engedélyezését.
(MTI)
Nyitókép: Christian Spicker / AFP