Makói DK-s képviselő: Márki-Zay, mint a Fidesz hasznos idiótája megkapta a parancsot

2022. augusztus 01. 11:07

Mucsi Tamás szerint „MZP szerepe végig az ellenzék bomlasztása volt”.

2022. augusztus 01. 11:07
null

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a baloldal miniszterelnök-jelöltje  ismét odaszólt a Demokratikus Koalíciónak és Gyurcsány Ferencnek, a párt vezetőjének. A két politikus harca azóta tart, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester lett a befutó a kormányfő-jelölti versenyben.

Most ebbe az adok-kapokba szállt be Mucsi Tamás, a DK Országos Tanácsának tagja, makói baloldali képviselő.

– kezdte bejegyzését a DK-s politikus.

Majd azzal folytatta „napjaink eseményei jól rávilágítanak arra a tényre, hogy a 2008-as gazdasági válságot jól kezelte a Gyurcsány-kormány. Csakhogy akkor volt egy hataloméhes és felkészült ellenzéke, mely focihuligánok lefizetésével lángba borította fél Budapestet. Hogy ez puccs vagy sem, azt döntse el mindenki maga” – írta Mucsi Tamás.

Mucsi rámutatott arra is posztjában, hogy „a legutóbbi választások alkalmával valójában

Orbán pontosan tisztában van vele, hogy a DK szervezettsége, szakemberek sokaságának hátterével bármikor képes az ország irányítására” – ismertette.

„MZP szerepe végig az ellenzék bomlasztása volt”

Mucsi ezt követően arra hívta fel a figyelmet, „Élesedik a harc. A halálig tartó. Gyurcsány vs. Orbán”.

Majd rátért Márki-Zay Péter szerepének ismertetésére.

Valójában  MZP szerepe végig az ellenzék bomlasztása volt. És most mindennél fontosabb a »munkája«. Mert a DK erős, kormányzóképes alternatívát kínál. Ez pedig veszélyes Orbánnak” – emelte ki Mucsi.

„De mi nem gyújtogatunk. Várunk. Mert nem a hatalom szeretete vezet bennünket, hanem a emberek szeretete” – fűzte hozzá a képviselő.

„Készülünk! És ha szükség van ránk, itt vagyunk!” – zárta „gyurcsányi szófordulattal élve bejegyzését a DK-s politikus.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zoltan70
2022. augusztus 02. 14:10
De Tamás, hát a leghasznosabb idióta maga a Főnök.
binlaci
2022. augusztus 02. 12:25
ÁÁÁ tudtam, Fidesz kém volt ! Tudtam, csak nem mondtam ! Szólni kellett volna de nem szóltam. Bocsássa meg nekem a kommunista istennyila ezt a bűnöm
Timeslot
2022. augusztus 01. 23:21
Irgalom anyja ne hagyj el! Ekkora egy idiótát!!!!!
Selamat
2022. augusztus 01. 13:06
" legutóbbi választások alkalmával valójában egyetlen ellenzéki párt maradt talpon és tudott erősödni. Ez pedig a Demokratikus Koalíció" Mikor nézte ez a jóember, hogy hány százalékon is áll a DK? Na, ugye. Az ellenzék tényleg szart sem ér, egyik katasztrófálisabb emberanyagban, mint a másik, de összességében talán a DK van tele a legnagyobb idiótákkal. Habár ebben a kérdésben ritka nagy a versengés közöttük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!