Így érkeztek meg a Fradi-drukkerek Pozsonyba (videó)

2022. július 27. 19:42

A szurkolókat már a vasútállomáson rendőri felvezetést kaptak.

2022. július 27. 19:42
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, szerdán 20 óra 30-tól játszik visszavágót a Ferencváros a pozsonyi Slovan ellen Pozsonyban.

A magyar csapat szurkolói a Keleti pályaudvarról különvonattal mentek a BL-selejtező helyszínére. A Blikk által megosztott videón jól látható, hogy a szerelvények tele voltak a fekete pólós drukkerekkel, akik ahogy közelítettek a pozsonyi állomáshoz, hangos éneklésbe kezdtek, miközben a vonat ablakain kihajolva lengették a magyar trikolórt és a Fradi zöld-fehér lobogóját. 

Rendőrsorfal és fotósok fogadták a magyar szurkolókat

A magyar csapat drukkereit már-már rendőrsorfal és fotósok hada várta a peronon. Miközben a csapat felsorakozott, hogy a stadionhoz vonuljon, felcsendült a Ferencváros indulója, valamint a „Lesz még Erdély Magyarországé” című dal is. De a tömeg rendszeresen skandálta azt is, hogy „Ria-Ria Hungária”, sőt még az is elhangzott, hogy „Itthon vagyunk!”, utalva arra, hogy Pozsony Trianon előtt magyar föld volt.

A felvételt alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2022. július 28. 11:15
Itt mindenki azt írja, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk, meg hogy Boka a Pál utcai fiúk grundharcosaival lazán elfoglalná Szlovákiát. Ezzel az elvvel hogy jön össze, hogy Sólyom Lacika bá nem mert végigmenni a komáromi hídon??? Miért szart be, mert jogász vagy mert alapból beszari fotelharcos??? Természetesen: HAJRÁ FRADI!!!!
kerekperec
2022. július 28. 00:50
Szégyen és gyalázat, hogy mit lát itt az ember. A durungbunkók hada! A durungbunkó kolostormalac O1G büszke lehet rájuk !
Reszelő Aladár
2022. július 27. 23:11
Ha tudták volna, hogy mi lesz a vége :)
békalepcse
2022. július 27. 21:34
Mi lesz ha győz a fradi? Helyben visszafoglalják Pzsonyt? Ideje lenne! Egy főttszlovák monta nekem egy üzleti tárgyalás után, Szlovákiát egy vadászegylet is el tudná foglalni, ha véletlen áttévednének a határon. Elég lenne annyi hogy elterjedjen, itt vannak a Magyrok és lűnek!! A többi már menne minden megától, mondta és nem viccelt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!