Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, pénteken merénylet áldozata lett egy választási nagygyűlésen Japán egykori miniszterelnöke, Abe Sinzó.
Tagadhatatlan hiányosságok voltak a Narában egy választási nagygyűlésen agyonlőtt Abe Sindó volt japán kormányfő biztonsága érdekében meghozott intézkedésekben – ismerte be szombaton a helyi rendőrség vezetője, aki vizsgálatot ígért az ügyben.
A választási gyűléseken néha igen enyhék a biztonsági intézkedések Japánban, ahol ritkák az erőszakos bűncselekmények
és a lőfegyverekre vonatkozó előírások igen szigorúak, de egyesek úgy vélik, hogy az ország nyugati felében fekvő Narában elégtelenek voltak az intézkedések, tekintettel Abe Sindó pályafutására.
Narai rendőrfőnök: Maradéktalanul feltárják a problémákat
„Úgy gondolom, tagadhatatlan, hogy gondok voltak az Abe volt miniszterelnökkel kapcsolatos intézkedésekkel” – jelentette ki újságírók előtt a narai rendőrség főnöke, Onizuka Tomoaki, aki megígérte, hogy „maradéktalanul feltárják a problémákat, és meghozzák a szükséges intézkedéseket”.
„Nagyon fontos, hogy mélyreható vizsgálatot végezzünk annak felderítésére, mi történt” – tette hozzá a rendőrfőnök.
„Amióta 1995-ben rendőrtiszt lettem,
több mint 27 éves pályafutásom alatt nem soha nem éreztem ekkora lelkiismeretfurdalást, sem sajnálatot, mint most”
– mondta Onizuka érzelemtől remegő hangon Abe Sinzó halála kapcsán.
(MTI)
Nyitóképen egy megemlékezés Abe Sinzó, Japán egykori miniszterelnökéről. Fotó: SAM PANTHAKY / AFP