Václav Klaus: Nem csak Magyarországon állnak szemben a homo sorosensusszal, a Soros-emberrel

2022. május 19. 14:50

A baloldal ellenforradalmat szervezett, átvette az intézményeket, a rendszerváltások eszmeisége visszaszorulóban van a volt cseh elnök szerint.

2022. május 19. 14:50
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

A CPAC Hungary egyik legnagyobb hatású beszédét Václav Klaus volt cseh elnök tartotta. Az egykori államfő kezdetben a háborúról beszélt, melyet teljességgel igazságtalannak nevezett, s mely hatalmas, felfoghatatlan károkat okoz. Ezt követően háláját fejezte ki a CPAC Hungary megszervezéséért és a lehetőségért, hogy felszólalhatott. Mint mondta, az esemény összehozza azokat, akiknek a szólásszabadság a legfontosabb, akik tisztelik a véleményszabadságot s akik ellene vannak a progresszív „ellenforradalomnak”

Meglátása szerint az ukrán háború az etatizmus és az állami beavatkozás előretörését és a piac háttérbe szorulását hozza, a konzervatívoknak háborúellenesnek kell tehát lenniük. Klaus a magyarországi országgyűlési választások eredményét nagyon pozitívnak nevezte, hiszen világszerte főleg vereségeket szenvedett a jobboldal.

Klaus anno konzervatív értékek mentén szállt szembe a kommunizmussal, bár akkor még nem így határozták meg magukat. A konzervatív szót akkoriban a rendszer fenntartásáért dolgozó kommunista pártfunkcionáriusokra használták. A jelenlegi, többé-kevésbé szocialista világ egy anarchisztikus woke-progresszióval, arrogáns eltörlési kultúrával és a genderforradalom bűntetteivel párosul:

Klaus dühödten szemléli, hogy eszméi visszavonulóban vannak. Mint mondta, a CPAC Hungary rendezvényen hallott beszédek optimisták, de nem szabad naivnak lenni, a visszavonulást nehéz megállítani.

Mindez azért történt, kérdezte, mert a konzervatív eszmék kiüresedtek, alkalmazhatatlanok, nem illenek a mostani „szép új világba”? Meg kell újítanunk a konzervatív eszméket? Vagy csak vissza kell térni hozzájuk?

Klaus óvatos választ adott: szerinte elég visszatérni hozzájuk, de ez már önmagában forradalmi lépés lesz. Nem csak azért, mert ellenségeink nagyon erősek, hanem azért is, mert oldalunk sokszor nem konzisztens. Meglátása szerint

A konzervatív gondolkodók passzívak maradtak a kommunizmus bukása után, naivan fogadták el Fukuyama nézeteit, és ok nélkül hittek benne, hogy eszméik nyerhetnek úgy, hogy nem hirdetik őket.

A vereséget az eszmék és az intézetek terén is elvesztettük, főleg Európában. Az emberi jogok jelszava alatt és a polgárjogok neve alatt a szabadság visszaszorult, a helyét jogok vették át. A pozitív jogok eszméje polgári vallás lett.

A környezetvédelem agresszívan nyomja le a józan észt és a konzervatív gazdasági gondolkodást. A nemzetállam hívei többé-kevésbé feladták a harcot. A nyugati társadalom elszakadt kulturális és történelmi gyökereitől. Az emberi természetet tagadják. A genderforradalom a nőt és férfit átalakította. Új moralitás és viselkedés veszi át a konzervatív értékeket, sorolta a problémákat Václav Klaus.

Az intézetek terén a nemzetállam emberi társadalomban játszott szerepét tagadják. A nemzetállam már nem alkotója a nemzetközi ügyeknek, hanem az európai intézmények dolgoznak az uniformitás elérésén. Megfogalmazása szerint 

Mint mondta, védekeznünk kell, sőt, offenzívát kell kezdeni abban a hitben, hogy az eszmék számítanak. A nyugatot meg kell védeni szellemi ellenfeleitől. Inaktivitásunk a nyugati civilizáció végét jelentheti. Nem szabad elkövetni még egyszer azt a hibát, amit a rendszerváltások után követtünk el. Václav Klaus szerint nem csak ő érzi azt, hogy fordulóponton állunk. Aktívan kell képviselnünk eszméinket, melyeket elődeinktől örököltünk, és reményei szerint ez a konferencia is ennek a változásnak lehet a kezdete.

*** 

Tekintse meg Tucker Carlson videóüzenetét a CPAC Hungary résztvevőihez!

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bocskai István
2022. május 19. 18:14
Klaus cseh létére normális.
Lombi
2022. május 19. 17:31
Embert barátjáról.
masikhozzaszolo
2022. május 19. 17:13
Volna valaki aki segítene: Van olyan megválasztott, kinevezett, hatályban-tisztségben levő vezető Európában és Amerikában, aki jobboldali? Netán illibeláris? Itt alant írom a listát: 1. Orbán Viktor 2. Van itt feladat, bőven.
T. Péter
2022. május 19. 16:57
"Meglátása szerint az ukrán háború az etatizmus és az állami beavatkozás előretörését és a piac háttérbe szorulását hozza." Hűha. Ezt a gondolatát nem fogják errefelé szeretni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!