Szijjártó Péter a nemzeti érdekek mentén való kiállást várja el a nagykövetektől

2021. február 25. 15:38

Magyarországnak a biztonságpolitikai, az egészségvédelmi, a gazdasági és az energetikai érdekei is azt követelik meg, hogy folyamatosan erősítse az együttműködését Törökországgal – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, miután megbeszélést folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

2021. február 25. 15:38
null

A magyar tárcavezető kiemelte, hogy több mint 4 millió migráns él Törökországban. Ha ők egyszerre megindulnának Európa felé, „mi itt mind nagy bajban lennénk”, főleg mivel az illegális bevándorlás most már egészségügyi kockázatot is hordoz. Arra kérte az európai, brüsszeli politikusokat, hogy ennek tudatában nyilatkozzanak kritikusan Törökországról.    

Az egész világ küzd a koronavírus-járvány ellen, a megoldást az oltóanyag jelenti majd

– jelentette ki Szijjártó Péter. Amely országnak van vakcinája, meg tudja menteni az állampolgárai életét, valamint a gazdaságát – tette hozzá. Az oltóanyagra hosszú éveken keresztül szükség lesz. Törökországban 17 vakcinafejlesztési program folyik. A leginkább előrehaladott esetében hamarosan befejezik a második klinikai tesztfázist, és Magyarország részt vehet a harmadikban – közölte.    

Stabil alapja van a gazdasági együttműködésnek

– jelentette ki a magyar miniszter. Bár tavaly a világkereskedelem 9 százalékkal visszaesett, a magyar-török forgalom 6 százalékkal nőtt. Megkezdődött az első jelentős, a kormány által támogatott magyar beruházás Törökországban: újszülött-gyógyászati eszközöket előállító üzem épül Ankarában 800 millió forintból. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy 70 milliárd forintos török projektről: egy török csomagolóanyag-gyártó beruházása 330 munkahelyet hozna létre – közölte a magyar tárcavezető. Learatták az első sikert az afrikai gazdasági együttműködésben: magyar és török cégek közösen egy 100 millió dollár (29,5 milliárd forint) értékű projektben 7 ghánai kórházat szerelnek fel onkológiai eszközökkel.    

Közép-Európában mindig kritikus kérdés volt az energiaellátás biztonsága.

Idén októbertől nagy előrelépés lesz ebből a szempontból, hogy déli irányból újabb gázszállítási folyosó nyílik meg Magyarországra Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül. Évente 6 milliárd köbméter gázt lehet majd új irányból hozni Magyarországra.    

Úgy döntöttek, hogy 2023-24-ben közös magyar-török kulturális évadot rendeznek

– közölte Szijjártó Péter. Arról is határoztak, hogy fenntartják az ösztöndíjprogramjukat. Magyarország az egyetemein évente 150 török hallgatót fogad, a nukleáris mérnöki képzésben részt vevőknek kvótát biztosítanak – közölte.    Mevlüt Cavusoglu azt mondta, hogy Magyarország stratégiai szövetségese Törökországnak. Kiemelte: Magyarország Törökország egyik legfontosabb partnere, a kapcsolatokat biztonságpolitikai és más területeken is folyamatosan fejlesztik.    

Megjegyezte, hogy Magyarország megfigyelő a Türk Tanácsban.

Az elnöki tisztséget most Törökország veszi át Azerbajdzsántól, a csúcstalálkozóra Orbán Viktort és Szijjártó Pétert is szeretnék meghívni – közölte.    

Örülnek a legutóbbi magyar befektetésnek – mondta a török miniszter. 

A járvány során példamutató az együttműködés a két ország között. A pandémia elején a törököknek szükségük volt bizonyos gyógyszergyártási alapanyagokra, és a magyarok előzékenyen segítettek nekik – emelte ki Mevlüt Cavusoglu. Kérdésre felelve Mevlüt Cavusoglu az örményországi fejleményekről azt mondta, hogy mindenfajta katonai puccsot, erőszakos lemondatást mélységesen elítélnek. A nép kritizálhatja a vezetést, kérheti a lemondását, de a hadsereg nem – vélekedett.    

A sajtótájékoztatón Szijjártó Péter jelezte, hogy a török miniszter a felkérésére beszédet mondott a nagyköveti értekezleten. ezt azért tartja lényegesnek – tette hozzá –, mert Törökország a világpolitikai, világgazdasági folyamatok egyik fontos irányítója és befolyásolója. Kérdésre felelve a magyar miniszter közölte: ő azt mondta a nagyköveteknek, hogy nem változott a velük szemben támasztott elvárása. Az „iránytűiknek továbbra is a nemzeti érdek felé kell mutatniuk”. A magyar külpolitika legfontosabb célja változatlanul a nemzeti érdek érvényesítése. A nagykövetektől azt várja el: tegyenek meg mindent azért, hogy Magyarország győztesen kerüljön ki az elkövetkező hetek, hónapok versenyéből. Fontos az is, hogy tisztelettel közelítsenek állomáshelyük országához – sorolta Szijjártó Péter.

(MTI)

Fotó: MTI/Soós Lajos

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. március 03. 18:50
Magyar kultúra törökök előadásában: https://www.youtube.com/watch?v=2koNUJzsLfQ
Armageddon
2021. február 25. 20:47
Kritika nélküli szervilizmust vár el. + a 11. parancsolat. Omerta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!