Konzekvens önfeladás

2020. augusztus 18. 11:56

A német szociáldemokraták a Német Szocialista Egységpárt kommunista utódpártjával kívánnak koalícióra lépni.

2020. augusztus 18. 11:56
Krisztina Koenen
Krisztina Koenen

„Aktivitással teli hétre pillanthat vissza a német szociáldemokrácia: A vezetőség kinevezte Olaf Scholzot, a jelenlegi CDU-SPD-nagykoalíció pénzügyminiszterét a szociáldemokraták kancellárjelöltjének. A következő szövetségi választás ugyan csak egy év múlva lesz, de Scholz jelölésével egy másik eseményt kívánt a pártvezetőség ellensúlyozni: Ugyanezen a héten a két pártelnök, Saskia Esken és Walter-Borjans tudatosan – kísérleti ballonként – kiszivárogtatták, hogy a következő választás után nem látják akadályát a Die Linke-vel való koalícióra lépésnek. A Die Linke a volt Német Szocialista Egységpárt utódpártja, amely az NDK összeomlása óta semmit sem változtatott kommunista programján.

Eddig papíron a demokratikus pártok között konszenzus volt, hogy a továbbra is totalitárius programot követő párttal legalábbis szövetségi szinten nem lépnek koalícióra. A szövetségi államok szintjén ez az elhatárolódás már régen nem működik. Emlékezzünk csak a türingiai komédiára, amelynek folyamán Merkel asszony elkergettette a választott szabaddemokrata miniszterelnököt, hogy Bodo Ramelow, a Die Linke türingiai elnöke ülhessen a miniszterelnöki székbe – a CDU támogatásával és annak ellenére, hogy a Die Linke elvesztette a választásokat.

De ezzel még nem ért véget a történet. Pár nap múlva jelentkezett Ralf Stegner, az SPD-n belüli szélsőbal leghangosabb képviselője, és kijelentette, hogy pártja jövőjét a Die Linke-vel való fúzióban látja. Vízióját azzal indokolta, hogy »a demokratikus baloldal megosztottsága csak a konzervatív és szélsőjobb pártoknak használ«. Majd hozzáfűzte: »Az nem normális állapot, hogy a baloldali politika megosztott«. Valahogy nagyon hasonlóan érveltek a szovjet megszállók is, amikor 1946-ban erőszakkal kikényszerítették, hogy megszállási területükön, vagyis az NDK-ban, a két párt, a kommunista és az akkor még független szociáldemokrata párt egyesüljön, és így sikerült létrehozni a Német Szocialista Egységpártot.”

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2020. augusztus 18. 19:15
Miért ? Az CDU , SPD nagykoalició mi a francos fene ?
piscsik
2020. augusztus 18. 16:23
Tömeggyilkos Lenin szobor allitas utan a bolsevik diktatura utodpartjaval szövetkeznek. A nacik utan ezt is kiprobaljak.
antares007
2020. augusztus 18. 14:56
A GERMÁN:felelős az első és a második világháború kitöréséért,aztán most jön Európa teljes bemigránsozása analfabéta majomszintű fekákkal,a náci időben,aki nem német az kiírtandó ,most,aki nem buzi, pedofil ballibsi, gender vagy zöld vagy csak nevében keresztény(ld.CDU CSU tök mindegy mindkettő libsi csapat) az mind náci,aki nem ért velünk egyet, az náci ,aki nem simogatja a migránsokat, az náci.Ilyen nép a német,aki nincs is,mert alig beszéli már valaki Schiller nyelvét,Goethe nem tanítják,már rég nem tiszták és precizek,aljas kétszínű gyáva birka banda és már jobban csalnak,mint bárki. Ld.Volkswagen csalás.Közben menekülnek,sajnos ide is jönnek,és több kárt fognak csinálni itthon,mint bármelyik ellenségünk,ez a német.
Tóth Zoltán
2020. augusztus 18. 14:46
Nem értem, mi a probléma: a mesebeli Lyézus a legnagyobb kommonista, ráadásul ugyanazon műhely produktuma, melynek a szintén mesebeli Mózes is. #forradalmat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!