Bezuhant a brit gazdaság: 20 százalék felett a visszaesés

2020. augusztus 12. 09:46

A legrosszabbak a mutatók a nagy gazdaságok közül.

2020. augusztus 12. 09:46

Rekordmértékben csökkent a brit hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány közvetlen gazdasági hatásaként – közölte szerdán a brit statisztikai hivatal (ONS). A világ hatodik legnagyobb gazdasága negyedéves összevetésben 20,4 százalékkal, éves szinten pedig 21,7 százalékkal zsugorodott április-júniusban. Bár elemzők ennél rosszabb adatokat, 20,5 százalékos, illetve 22,4 százalékos visszaesést vártak, a világ nagy gazdaságai közül – az eddig ismertetett adatok alapján – messze Nagy-Britannia teljesítménye volt a legrosszabb.

A brit gazdaság is technikai recesszióba lépett, mivel az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 2,2 százalékkal, az előző év azonos időszakához képest pedig 1,7 százalékkal csökkent a GDP. Vannak azonban biztató jelek. Júniusban felpattant a gazdaság: a májusi 1,8 százalék után 8,7 százalékkal nőtt a hazai össztermék az előző hónaphoz képest, de a GDP értéke így is hatodával marad el a februári szinttől. A brit jegybank, a Bank of England múlt héten közzétett előrejelzésében arra figyelmeztetett, hogy 2021 utolsó negyedévéig is eltarthat, hogy a brit gazdaság visszanyerje a koronavírus-járvány előtti méretét, a munkanélküliség pedig valószínűleg jelentősen emelkedik. A brit kormány március utolsó hetében vezette be a szinte teljes gazdasági zárlattal járó korlátozásokat, és csak júniusban kezdte el fokozatosan lazítani a szigorú előírásokat.

(MTI)

 

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!