„Az ember a szabadságra termett” – Elhunyt Bálint gazda

2020. június 21. 20:46

Életének 101. évében elhunyt Bálint György, vagy ahogy egy ország ismerte: Bálint gazda.

2020. június 21. 20:46

Bálint György kertészmérnök, az ország Bálint gazdája vasárnap hunyta le szemét. Az 1919-ben született kertészmérnök elsősorban ismeretterjesztő-szemléletformáló munkájáról volt ismert, ugyanakkor politikai pályafutása is jelentős.

Tavaly, százévesen lapunknak is adott interjút, amiben arról beszélt:

„Engem két dolog köt össze testileg és lelkileg az országgal, az egyik a magyar kultúra, amelyet szeretek és művelek a magam módján; a másik pedig a föld.”

A számára legfontosabb értékekről így fogalmazott:

Szabadság nélkül nem lehet élni, mert az ember a szabadságra termett. Az embernek szüksége van a szabadságra, hogy azt tegye, amire képessége, adottsága van, amire a helyzete lehetőséget teremt. Egyenlőség nélkül nincs társadalmi fejlődés, mert ott, ahol nem becsülik meg a másik embert csak azért, mert más színű a bőre vagy más vallást követ, az rossz hatással van a civilizáció fejlődésére. Egy embercsoport nem lehet rossz: csak az egyes emberek lehetnek rosszak. A testvériség pedig azért kell, hogy szolidárisak tudjunk lenni egymással, hogy el tudjuk viselni mások felfogását. A szolidaritás rendkívül fontos emberi tulajdonság.

Összesen 334 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2020. június 26. 11:26
Hat éve visszatértem Magyarországra. Ha igaz Tamási Áron megállapítása, miszrt "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne", és én a disszidálásom előtt nem éreztem ezt az otthonosságot, majd, igazából választott hazámban sem-úgy igaz, hogy visszatérésem után, végre otthon érzem magam. Talán ezért sem érzek hajlandóságot, hogy kimozduljak innen. Sehova. Egy-két helyet sajnálok, hogy nem látogattam meg-nem sok, végül is, mindenhová nem juthat el az ember, de Perut és Kubát sajnálom picit. Volt egy szakasz az életemben, mikor hajlamos voltam azt hinni, hogy én egy kozmopolita vagyok, de be kellett látnom-valahol a Tragédiában beszél erről Madách-hogy túl tágas számomra az a tér. Egy szűkebb hazára vágytam, amit hat éve megtaláltam. Mondhatom, békét is.
MayorAnna
2020. június 25. 16:38
Néha elcsodálkozom magamon-amennyire szerettem valaha az utazást, annyira teherként élném meg ma egy több órás utat, bármivel. Valaha, egy pénteken mondtam a fiamnak, menjünk el két napra X városba-csomó nagy festmény van ott-válasz: Minek, apa?!-nincs ott semmi...mondta ő, kb. 20 évesen. Ma már engem is könnyebb volna kirobbantani, mint rábeszélni. Jársz még Hévízre?
MayorAnna
2020. június 25. 14:13
A vad biciklista fiatal-akit említettél-csak virtuálisan gázolt belém, útban hazafelé, mikor megálltam a zöldségesnél (már régóta nem vezetek, így többnyire taxizok:-nem nagy luxus, az autótartáshoz képest, ha minden autótartással járó költséget számba veszünk), és elhúzott mellettem a srác-fekete polóban, jól kiolvasható nyomtatott fehér betűkkel rajta mintaként ismétlődően, föntről/le és balról/jobbra: FUCK Egyébként, láttam én már ezt a polót egy mall 'NewYorker' ruházati boltjában vállfán, állványon, kínálatként igényesebb vásárlók részére.
Salamander
2020. június 22. 17:55
Az igazi Bálint gazda Czupy Bálint úr volt, aki 1941 novemberében részt vett a Független Kisgazdapárttal összefonódó Magyar Parasztszövetség megalakításában. Később annak Sopron vármegyei ügyvezető elnöke, illetve az országos pártvezetőség tagja. A katolikus politikai élet munkásaként a kisgazda Varga Béla szűkebb köréhez tartozott. 1945 júniusában az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett, mandátumát és 1945. november 4-én tartott országos választások után is sikeresen megőrizte. Czupy Bálint Sopron vármegye közéletének egyik katolikus vezetője volt. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondása után 1947. június 2-án Varga Bélával és Hajdú Németh Lajossal Ausztriába menekült. 1948-ban Belgiumban, 1949- től 1950-ig Párizsban élt, ahol a Keresztény Népmozgalomhoz csatlakozott. ENNEK A HAZAFINAK AZ EMLÉKÉT AKARTA A KOMMUNISTA REZSIM a zsidó Bálint György személyével megkettőzve elhomályosítani. ERRŐL A GUSZTUSTALAN TÉNYRŐL A BÁNÓ ANDRÁS-félék persze nem szövegelnek. EZER ÉS EZER ILYEN MEGTÉVESZTŐ kommunisták által aprólékosan font történet hamisító és személyiség-romboló "múltat átíró" történet van. Itt az ideje, hogy tisztába tegyük és kigazoljuk ezt a szemétdombot is. BÁLINT GYÖRGY NEM VOLT BÁLINT GAZDA, hanem a kommunisták által kitalált kilincsorú pali, aki egész életében jó kaméleonként engedelmesen viselte azt a szerepet, amit ráosztott faji- bajtársi közösség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!