2023-tól űrsétát is tehetnek az űrturisák

2020. június 25. 19:56

Egy orosz űrutazási vállalkozás bővítette a kínálatát.

2020. június 25. 19:56

Űrsétát is tehetnek 2023-tól a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) jutó turisták – közölte csütörtökön az RKK Energija orosz űrutazási vállalkozás.

Egy ilyen űrutazást 2023-ban szerveznek két űrturista számára, akik közül az egyik egy kozmonauta társaságában kiléphet majd a világűrbe és mintegy 400 kilométeres magasságból szemlélheti meg a Földet. Az orosz cég egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy az űrsétával kibővített utazási csomag mennyibe kerül náluk.

A NASA tavaly jelentette be, hogy szintén szervez magánembereknek űrutazást. Az amerikai űrügynökséggel való utazás nem olcsó: naponta mintegy 11 millió forintba kerül, ezen felül még a világűrbe és onnan vissza történő szállításért is fizetniük kell az űrturistáknak körülbelül 50 millió dollárt (mintegy 16 milliárd forintot).

Eddig már hét alkalommal jártak űrturisták a Nemzetközi Űrállomáson, köztük volt 2001-ben Dennis Tito amerikai milliárdos, az Egyesült Államokban élő Simonyi Károly (Charles Simonyi) pedig kétszer, 2007-ben és 2009-ben is tett űrutazást.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2020. június 26. 13:51
Jó, hogy lehet kapni.
fogas paduc
2020. június 26. 13:04
A Gréta Thurnberg ki fog térni a hitéből.
Kanóc
2020. június 25. 21:49
Lassan ez is már csak pénz kérdése, mint a Mount Everest...
néhai Ch.Pilot
2020. június 25. 21:05
Nem tehetnek, mert ahogy a dolgok most kinéznek, 2023-ra csak füstölgő romok maradnak a Föld nevű bolygó egykori civilizációja helyén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!