Európában 68 százalékkal csökkentek az idegenforgalmi költések márciusban

2020. április 19. 10:49

A legnagyobb mértékben Olaszország sínylette meg a turisták elmaradását a koronavírus miatt.

2020. április 19. 10:49

Európában mintegy 68 százalékkal, ezen belül Olaszországban 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban – áll a legnagyobb svájci bank, a UBS tanulmányában. Tavaly márciushoz képest a turisták költése Európában 68,4 százalékkal, ezen belül a kínaiaké 84,6 százalékkal zuhant.

A legnagyobb mértékben Olaszország sínylette meg a turisták elmaradását a koronavírus miatt, az ottani költések 96 százalékkal estek. A UBS-jelentés összeállítói szerint áprilisban nagyjából hasonló lesz az arány a többi európai országban is. A koronavírus miatt elmaradt turistaáradat egyik nagy vesztese a luxusipar, így a Chanel, a Gucci és a Louis Vuitton bevétele csaknem 80 százalékkal csökkent éves összevetésben márciusban.

A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) március végén közölt legfrissebb előrejelzése szerint a nemzetközi szinten utazók száma 20-30 százalékkal csökkenhet az idén a tavalyi másfél milliárdhoz képest, ami 4 százalékos növekedés volt 2018-hoz viszonyítva.

A szervezet adatai szerint tavaly az európai turizmus 4 százalékkal nőtt, több mint 743 millió nemzetközi turistát fogadva, ami a teljes piac mintegy 51 százalékát jelentette.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nippur
2020. április 19. 12:20
Ez marha jó. Miközben egész Európa karanténban van, mégis CSAK 68%-kal csökkent a turizmus. Az a 32% lazán turistáskodik. Nagyon érdekelne hogyan? Az olasz GDP meg 5%-kal csökkent az első negyed évben miközben az ország 2/3-a karanténban van. Akkor az a 2/3 csinál 5% GDP-t?
Bitrex®
2020. április 19. 12:05
Ezeket a ronda bőrtáskákat nem lehet interneten megrendelni? Az "aliexpress" ráadásul töredékéért adja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!