Hegmesék: beszéljünk a császármetszések valóságáról!

2020. február 19. 11:30

Hazánkban négyszer annyi szülés végződik műtéti beavatkozással, mint amennyi a WHO ajánlásaiban szerepel. A nem természetes úton szülő, rossz emlékeket cipelő és az operáció következtében különböző problémákkal küzdő anyákon segít az új projekttel előrukkoló, hiánypótló Császárvonal.

2020. február 19. 11:30
Konopás Noémi

„Ez egy könnyebb út... nincsenek szövődményei... a császáros anyák nem is szültek... a babának jobb a császár... aki császáros, biztosan maga kérte... a műtéttel szült anyák nem tudnak szoptatni...”

Ilyen és ehhez hasonló, a végtelenségig sorolható epés megjegyzések és tévhitek lebontását tűzte zászlajára Kiss Verus és csapata, amikor két évvel ezelőtt elindították a Császárvonalat. A tabudöntögetésen túl az is céljuk volt, hogy tanáccsal segítsék, megfelelő szakemberekkel összekössék a műtét után magukra maradó anyákat. Nem utolsó sorban pedig igyekeznek megkönnyíteni a beavatkozást követő lelki feldolgozást, ha nem volt pozitív az élmény. 

Kezdeményezésük hiánypótló, hiszen a császármetszést a mai napig rengeteg tévhit övezi. A helyzetet pedig nehezíti, hogy az ellátórendszerben kevés idő jut a tájékoztatásra a beavatkozással kapcsolatban, az érintettek pedig így nem egyszer felkészületlenül szembesülnek a műtét tényével, annak következményeivel, a nem ritkán traumatizáló aspektusokkal. A kórházból hazatérvén aztán végképp magukra maradnak az anyák: a felépülést segítő információkról, a szülésélmény feldolgozásának fontosságáról alig hallani, pedig ezek kihatnak a következő várandósságokra is.

A császármetszések aránya mindeközben aggasztóan növekszik:

40 százalékos a hazai császárarány, ami négyszerese a WHO ajánlásainak.

„Míg a szakma a biológiai normát szem előtt tartva igyekszik reformálni, addig a jelenségnek van egy emberi oldala is: nem szabad elfeledkezni arról a sok tízezer édesanyáról évente, akik ebben a rendszerben mégiscsak császárral adnak életet, és aki támogatásra, hiteles tájékoztatásra szorulnak” – vallja a projekt indítója.

Kiss Verus újságíró és Rákosi Dóra gyógytornász véletlen találkozását követően vágtak bele a kemény fába, az immáron tízezresre duzzadt követőtáboruk nagy örömére. Később csatlakozott hozzájuk számtalan szakember és segítő, többek között Veisenberger Eleonóra, perinatális szaktanácsadó jelölt, dúla, biológus, valamint Perdy-Fazakas Brigitte fotós is. 

A csapat ma már ingyenesen letölthető, nőgyógyásszal hitelesített applikációt is fejlesztett és ajándékozott az érintett anyáknak. Az immáron közel 14 ezer okoskészüléken ott lévő, zsebre vágható program olyan fontos kérdésekben nyújt eligazodást, minthogy mit vigyen a szülésre készülő anya a kórházba, milyen alapvető jogaik vannak a szülő nőknek, hogyan lehet könnyen szoptatni császár után,

milyen is a császár utáni regeneráció ideális esetben

a gyógytornász szemével. 

A Császárvonal csapata az édesanyák edukálásán túl igyekszik a szülés körüli segítőket is képezni: előadásokat tartanak például védőnőknek, dúláknak, edzőknek, akik császárral szült édesanyákkal találkoznak és dolgoznak munkájuk során. 

A segítő társaság most azon dolgozik, hogy húsz, nem túlidealizáltan fotózott császárhegen keresztül mutassa be húsz sorstárs szüléstörténetét. „A Hegmesék nevű legújabb kampányunk célja, hogy az online térből kiszabadulva vázoljuk fel a császármetszés kapcsán tudatosítandó rövid- és hosszú távon ható tényezőket, ezzel is hozzájárulva a nők szülés körüli, kiegyensúlyozott tájékoztatásához, döntéseihez a császármetszéssel kapcsolatban is” – mondja lapunknak Kiss Verus.

Ahány heg, annyi emberi, megindító történet.

A hegükről mesélő édesanyák között van, aki első műtétes szülése után másodjára véletlenül tapasztalta meg a háborítatlanságot, hiszen későn, csak a tolófájásoknál eszmélt a szülés tényére, akkor, amikor már nem volt idő bemenni a kórházba, így otthon adott életet gyermekének.

Ennek az ellenkezőjét átélő, otthoni szülést tervező, majd császárost elszenvedő anya is a nagyközönség elé tárja történetét és hegét, de bemutatkozik olyan nő is, aki borzasztó élményeket őriz első hüvelyi szüléséről, így másodjára programcsászárt választott. Nem is bánta meg, szinte lelki gyógyírt jelentett neki, segített feldolgozni az első szülése okozta lelki traumát.

Az az anya sem rejtegeti emlékeit a szülésről, aki a fél világot bejárta, hogy hüvelyi úton szülhesse meg farosan fekvő magzatját, de hiába ment volna el a világ végére, az élet a nagy napon közbeszólt: rendellenességre figyelmeztetett a magzatvize, és miután a kórházban szembesültek vele, hogy korábban agydaganata miatt volt műtétje, nem hogy hüvelyi úton, de altatásos császárral kényszerült világra hozni gyermekét. 

„A császárheges fotókból álló kiállítást – az anyagiak függvényében, vagyis, hogy nyerünk-e pályázati pénzt, vagy közösségi összefogásból kell megvalósítanunk, tavasztól, vagy ősztől – öt nagyvárosi helyszínen tervezzük bemutatni, olyan településeken, amelyeken a 2018-as országos császárarányok magasabb értékeket mutatnak” – mondja lapunknak Kiss Verus. Így esett Budapesten kívül a választásuk Pécsre (45,97 százalék), Szombathelyre (46,1 százalék), Szegedre (46,46 százalék), és Kecskemétre (49,75 százalék).

A hegeket látva az édesanyák, akár császárral, akár anélkül szültek, újra élik, elgondolkoznak saját szülésükön. A kiállítással pedig ezen túl további céljuk, hogy bemutassák,

szó sincs arról, hogy a császármetszés rutinműtét lenne,

hanem akár egész életre kiható, testi-lelki szövődményei is lehetnek. „Erről sem beszél senki, csak azt hangoztatják, hogy könnyen letudható rutinműtét, kiveszik a babát, fekszel hat órát és kész is. Ez nagyon nem így van. Három császárom volt, és bár egyelőre nem okozott egyik sem szövődményt, mégis azt mondom, messze voltak anyai megélés szempontjából a rutinműtéttől” – hangsúlyozza.

A kiállítás köré interaktív előadásokat is szerveznek, ahol lehetősége lesz az érdeklődőknek kérdezni is a regenerációval, a császár utóhatásaival kapcsolatban is. Arra, hogy a „Hegmesék” nevű kampányuk mielőbb megvalósuljon, most lehetőséget is kaptak a Richter Anna Díj jóvoltából, ahol döntős, innovatív pályázatok között várják a közönség szavazatait március 8-ig, online.  

Már akkor is megérte, ha a kezdeményezésnek köszönhetően enyhül az anyák szenvedése, vagy végleg megszűnik fájdalmuk. Sokan már ezért is nagyon hálásak a Császárvonalnak. Ha a projekttel még ahhoz is sikerül hozzájárulni, hogy csökkenjen hazánkban a császármetszések száma, aminek következményeként több anya mondhat a jövőben igent egy újabb terhességre, akkor az egész nemzet is hálás lesz.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatuin
2020. február 20. 11:26
Miért? Mert nem lehetett biztonságos császármetszést végezni, vagy figyelemmel kísérni pl: A haránt fekvő babákat, akik nem tudnak hüvelyi úton megszületni, A cukorbetegség miatt, nem kordában tartott cukros anyák nagyranőtt babáit, Kézmosást ugye mondani sem kell, Ellenanyagszűrés nem volt, bár ez ugye a többedik babáknál jelent gondot, de ott pl akár 3-4 baba is halhatott meg sorban, Soroljam még? Érdemes ehhez pl megnézni azt, hogy hollandia úgy hozza a who-ajánláshoz közeli császárarányt, hogy közben jobb az anyai és magzati halálozási arányuk is, és, ráadásnak, eléggé természetes az otthonszülés az alacsony rizikójú anyák körében (tehát már kikerültek a kalapból a cukrosok, vérnyomásproblémások, a végén a helyezkedési rendellenességek stb) és aki kórházban szül, az is csak a bábák társaságát élvezheti, orvost csakis akkor lát, ha komplikáció adódik. Ismétlem, a szomszéd fűje nem mindig zöldebb számomra, de ebben a témában Hollandia nagyon jó példa.
Tatuin
2020. február 20. 11:19
De, ez nagyon ritkán fordulnA elő az európai nőknél. Nem mindegy, hogy valós téraránytalanságról beszélünk, vagy olyanról, amit utólag ráfogtak. Az esetek legnagyobb részében egy lassabban táguló anyának siettetik a szülését, aztán leesik a szívhang, műtő, és utána ha volt a gyerek mondjuk 3700gr vagy afelett, már utólag rá is mondják, és be is vésik a kódot, hogy téraránytalanság. Anyukát megnyugtatják, hálás, hogy megmentették, holott ha nem kötik be az oxit, valószínüleg megszülte volna a babáját. Nem egy két ilyen anyát ismerek, aki fájásgyengeség, oxi, aztán téraránytalanság címke után jóval nagyobb babát szültek meg másodjára/harmadjára. Pl a saját esetem is ide tartozik. Nem véletlenül ellenjavallt pl az oxitocin adagolása ha felmerül a gyanúja annak, hogy nagy a baba. Ha valós téraránytalanság van, akkor természetesen császármetszés a megoldás. De ez nem előre derül ki, meg nem úgy, hogy az anya még csak egy két centi tágulásnál jár, és korán erkezett a kórházba, ezért elkezdik aiettetni a szülését. Ráadásul az oxi hozza az epidurált, aminél ugyancsak jóval gyakoribb a téraránytalanság címke, az anya érzetei is csökkennek, illetve általában a mozgás is korlátozott, nem megy a kitolás, és szinte sosem mondják el, hogy az epi lehetett az oka, hanem megmagyarázzák a magzat méreteivel. Egyszóval: fogalmunk sincs a jelenlegi szülészeti ellátás mellett, hogy valójában milyen gyakori a téraránytalanság, mert rengeteg esetben fogják rá akkor, amikor nem is volt. Majd ha az anyák legalább számotvehető része szül valósan természetesen, akkor lehet erről érdemi beszélgetést folytatni. A véleményem és tapasztalatom nem változik: nők jelentős többségben, minimum 80% ban tudnak, illetve tudnának szülni hüvelyi úton, ha hagynák őket, támogatnák őket, és nem az elmaradott ajánlásokat alkalmazó, medikális szemléletű orvosok szülesztenének, és vezetnék a szüléseket.
Zokni
2020. február 20. 10:05
Nem ért egyet.... Oké. De. Amit a szülészeti rendszerről ír, az is pénzkérdés. Ha nem azzal kapnának pénzt a kórházak az államtól, hogy "ha politikailag fontos a népszaporulat, akkor fizess", akkor át lehetne alakítani a rendszert (oktatásostul). Nyilván, itt nem szemléletről, hanem praktikumról van szó. Annyira nem bonyolult, hogy ezt ne látnák be az egészség-politikusok. De ez az utolsó. MA is ez az utolsó! A Fidesz tojik bele a hálapénzbe stb-be, mert még drágább lenne az eü. "Megmagyarázhatjuk, miért mennek vissza a holland nők pillanatok alatt dolgozni, de ettől ez még nem lesz jó dolog" - írja a másikról. Attól tartok, ebben sem értünk egyet. Hogy a munkaerőpiac olyan, amilyen: adottság, és az életszínvonalat tekintve, mintha az összefüggne a szolgáltatóipar (gépesítés) előretörése a bányászattal szemben... De ráadásul két dolog van a latban: az ember teljes (80 éves) élete, illetve a gyermek első pár éve. Ráadásul abban sem hiszek, hogy a "a csecsemőnek elsődlegesen az édesanyjára van szüksége". Persze a szoptatáson kívül... Ez egy mítosz. A gyerek 18-25 éve után ebből él az anyja.
Tatuin
2020. február 20. 08:47
Nagyon jó lenne, ha kellő tájékozódás után írna itt mindenki az okokról. A császármetszés egy csodálatos lehetőség, ha a gyermek nem tud hüvelyi úton megszületni. De. Ilyen téren nem poénból van a who ajánlása. A 15% körüli császárány jelzi a valós életmentő beavatkozások arányát. Ez nem azt jelenti, hogy ha 16%, akkor hagyni kell meghalni anyákat, természetesen nem, de azt jelenti, hogy elgondolkodtató, ha a háromszorosa az arányunk. A hazai, ami ennek a háromszorosa, köszönhető a rendszerváltás előttről megmaradt szülészeti ellátásnak. Amit itt sokan írogatnak, hogy keskeny csípő, téraránytalanság stb. A valódi téraránytalanság elképesztően ritka. Ellenben az utólagos indoklás, mert a doktor úr siet valahova, nagyon gyakori. Háton fekve, mint egy teknős, nem lehet nagy babát megszülni, mert úgy a legkissebb a medence térfogata. Mégis a hazai kórházak nagy részében hanyatt fekve, kengyelbe kötött lábbal szülnek a nők. Rengeteg statisztika tökéletesen mutatja, hogy jóval több császár, és az "életmentő" császár is hétköznapokon, mint hétvégén. Ez nem az orbán hibája meg stb, nem a jelenlegi kormányé, ez egy nagyon régi rossz rendszer, amit ez a kormány elkezdett átírni. De messze még a vége, és muszáj belátni, hogy a szülészeti ellátásunk sajnos borzasztó. Nem lehet az a célja a születésnek, hogy mindenki éljen. Ez az alapja az egésznek. Minden ez után következik. A császármetszésnek jóval magasabb az anyai és magzati halálozási kockázata mint egy hüvelyi szülésnek. A császármetszés egy nagyműtét, amit csak valósan indokolt esetben volna szabad végezni-és akkor hálásak lehetnénk érte. De amikor a szülés megindulásának természetes ideje evidencia, hogy a 38-42.hét közé tehető, mégis indítják a szüléseket a kórházak nagy részében a 40.hét után, akkor mit várunk? Mind a mesterséges oxitocinnak, amivel indítanak, mind a prosztaglandinnak amivel méhszájat érlelnek, elképesztően durva mellékhatásaik vannak. Nem véletlenül kell monitorozni ezek használatakor a babát és az anyát. Az oxitocin nagyon gyakran viszi le a babák szívhangját, többféle módon, pl mert túl erős összehúzódásokat generál amik csökkentik a baba oxigénellátottságát az által, hogy egyre rövidebb és kevesebb a szünet két összehúzódás között. Ugyanezt generálja a prosztaglandin is. És már is az indokolatlan, vagyis az indokoltságot generált császármetszéseknél tartunk, hiszen alig történik szülés oxitocin nélkül, és elképesztően gyakori az a császárindok, hogy leesett a baba szívhangja. A mai nők képesek szülni. Természetesen van egy réteg, akik nehezebben, kevésbé, de ez nem általános. Nem a nők szülni tudása kopott meg. Azzal okozzuk ezt, hogy túlmedikalizáltunk egy alapvetően természetes, élettani folyamatot, és nem megfigyeljük és csak ha baj van avatkozunk be, hanem nagykönyv szerint levezetni szándékozza a személyzet. A biztonságos, egészséges megszületés az, amikor minél kevesebb beavatkozással születik meg egy gyermek, illetve az, ha bizony császármetszéssel világra segítenek olyan babákat, akik nem tudnának megszületni. A kettő nem egymás ellenében, hanem egymás mellett kellene működjön. Nemrég a kormány kinevezte Dr. Bálint Balázst szülészeti szakfelügyelőnek, mivel a szülészetek felújításának nyomán új szülészeti ajánlás jött ki, egyértelmű szándék a kormány részéről is a szülészeti ellátás megreformálása. Ha valaki szeretné az arcába tolva felismerni a rendszer hibáit, érdemes elgondolkodni azon, hogyan lehetséges, hogy a kórházak nagy részében, pl a mi megyeszékhelyünkön is 80%feletti a gátmetszés aránya, és 45%hoz közelít a császármetszések aránya, míg a Szent Imre kórházban ezek az adatok jóval alacsonyabbak, és a saját statisztikája a szakfelügyelőnek kinevezett Bálint Balázsnak 13% császárarány, és évi egy-két!!! gátmetszés. Míg a fennt említett megyeszékhelyen egyetlen orvos egy nap alatt átlépi ezt az arányt (a gátmetszés is nagyon nagyon kevés esetben volna indokolt, mivel nem egy rutin kis vágás amivel a nőket hülyítik, hanem egy minden esetben izmot érintő jelentős beavatkozás,és ha nem fekve kellene szülniük, akkor nem lenne ok ijesztgetni őket a tokától-bokáig repedéssel...) Abban pedig, hogy rengeteg gyerek allergiás, beteges, viselkedési zavarokkal küzd, jelentős szerepe van a születés milyenségének. Az oxitocin hosszútávú hatásai károsak, rengeteg tanulmány bizonyítja. Ha a gyermek életét kell megmenteni, egyértelműen nem számítanak ezek a lehetséges mellékhatások. De rutinszerűen alkalmazva, ott okozunk kárt, ahol a legkevésbé sem szabadna. Amíg elbagatellizáljuk ezt a problémát, fel sem ismerhetjük, hogy a társadalom egyik tartópilléreit, a nőket és gyermekeket hozzuk hátrányos helyzetbe, életük egyik legjelentősebb időszakában, és ennek a következményei hosszútávúak. A nők nagy része azért választ császármetszést, mert szörnyű szüléstörténeteket hall a családjában, és mert az orvosok nem tájékoztatják arról, hogy a császármetszésnek milyen jelentős kockáatai vannak. Sok orvos a hüvelyi szülés egyszerű alternatívájaként tünteti fel. Pedig nem az. És a tévedés elkerülése végett: ez nem hazai probléma. Van ahol jobb az ellátás, van ahol rosszabb. Hollandia pl, bár borzasztó abban a tekintetben, ahogy visszalöki az anyákat a munka világába, szülészeti téren sokkal sokkal jobb ellátást nyújt. Ebben a témában lehetne tőlük tanulni. A Hegmesék és a Császárvonal nagyon fontos munkát végez. Egyre inkább eltűnőben vannak a női közösségek, a távolságok a családokat is szétszakítják. Fontos, hogy alakuljanak olyan helyek, ahol a nők összekapaszkodhatnak, támaszkodhatnak egymásra, információkat szerezhetnek egymástól, tapasztalatot oszthatnak meg. Ez a családok érdeke, ezáltal pedig a társadalomé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!