Orbán úgy bukott, hogy közben hatalmasat nyert

2019. július 07. 09:55

Orbán megbukott, Orbán elszigetelődött, Orbánt a szőnyeg szélére állították. Orbánnal már csak Putyin áll szóba. Orbán térden állva könyörög.

2019. július 07. 09:55
Apáti Bence

„A HVG például azt írta, »Orbán Viktor levélben ismerte el, hogy semmi befolyása a néppárt politikájára«. A 24.hu egyenesen arról írt, hogy Orbán végső kétségbeesésében már könyörög a néppártnak. De az Index és a Soros György által finanszírozott 444.hu is hasonló blődségekkel traktálta az olva­sóit: Orbán megbukott, Orbán elszigetelődött, Orbánt a szőnyeg szélére állították. Orbánnal már csak Putyin áll szóba. Orbán térden állva könyörög.

És miután kiderült, hogy mind Webert, mind Timmermanst sikerült elkaszálni, akkor sem hagyták abba az újságírásra még nyomokban sem emlékeztető ellenzéki propagandát. A szemük sem rebbent, úgy kezdtek bele az »Orbán Viktor dehogy győzött, inkább vesztett, különben is pillanatok belül megbukik« kezdetű agymenéseikbe. Csakhogy nem számoltak azzal a jelentéktelennek csöppet sem nevezhető jelenséggel, amikor a csalódott baloldali politikusok nekiállnak nyilatkozni, hogy Orbán Viktor és a V4-ek győztek.

Martin Schulz például szóról szóra ezt mondta: »Ez Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme.« A Fidesz megbuktatásán ügyködő ellenzéki újságok ezt az „Orbán Viktor győzött incidenst” egy bravúros áthidaló megoldással oldották meg: egyszerűen nem írták meg. Bámulatos válságmenedzselés, bár szokatlannak a legkevésbé sem nevezhető.

Pontról pontra, betűről betűre így szokta kezelni a hasonló helyzeteket az állítólag nem létező, betiltott és meghurcolt ellenzéki sajtó. Régebben talán szomorkodtunk, talán kicsit dühbe is jöttünk miattuk. Ma már csak nevetünk. Az igazság az, hogy Orbán győzött. Talán eddigi legnagyobb győzelmét aratta.”

Összesen 192 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2019. július 08. 13:27
"Az új jelölt hisz az Egyesült Európai Államokban, támogatja a melegházasságot, a melegek örökbefogadását, bírálta a magyar kormányt a menekültekkel szembe tanúsított magatartása miatt, Ő maga menekültet fogadott be a saját házába, bírálta a magyar kormányt a jogállam leépítése miatt, szóval minden, ami ellen Orbán eddig politizált(beszélt). Egyébként Merkel alapembere. Mitől jobb, mint az eredeti Fidesz támogatott Weber, aki azért frakcióvezetőnek még ilyen "tiszteletlenként" is pont megfelelő? Orbán felhívta telefonon, és megkérdezte Tőle, hogy tiszteli e a magyarokat, és igenlő választ kapott? Ezt még a leghülyébb fideszes sem eszi meg. Orbán becsicskult, beállt a befutó mögé, és megpróbálja úgy eladni itthon, hogy tulajdonképpen ő javasolta a hölgyet. Persze tudjuk, hogy Merkel és Macron egyezett ki. Szóval egy liberális, föderalista migránssimogató és az IMF(!)vezetője a fidesz jelöltje." A trimmelt mellszőrzetű kormányzati balett táncos nem hallot még "vereséggel felérő győzelemről"? Az is külön vicc, hogy egy "alkalmatlan" embert, aki állítólag emberi minőségében is alkalmatlan, hiszen "nem tiszteli a magyarokat", frakcióvezetőnek azért megszavaznak. Majd Ő fogja frakcióvezetni a 13 fideszest.(IS) Szánalmas. Hatalmas pofonokban futott bele Orbán, nyitott szájjal a faszerdőben rohangál a komplett fidesz, ezt kell sikerré magyarázni a - és itt most nincs jobb kifejezés arra, aki ezt megeszi - az agyhalott egybites törzsközönségnek. Bonus; az IMF(!) vezetője #kiebrudaltuk
Zsózsóka
2019. július 08. 09:30
A tények szándékos félre magyarázásáért , rágalmazás vagy bmi címén nem lehetne végre helyére tenni ezeket az ellenzéki "újságírókat"? Ideje lenne már, rendet tenni a hazugságaik között. Ja a hazaárulókat is kellene bűntetni végre...meddig mehet ez még?
Orange79
2019. július 08. 06:05
Minden elmúlik egyszer így ha majd valamikor befejezi politikai pályáját Orbán akkor ezek a senkiháziak majd diadalmasan naugyézhatnak egyet. Az elmúlt nyolc évben gyakorlatilag naponta megbukik szerintük a Zorbán, kétszer...
tabakur
2019. július 07. 22:55
Nem értem ezt a kényszeres bizonygatást a kormány részéről. Ekkorát nyertünk , mi döntöttünk meg hasonló. Ha valaki nyer a győzelme biztos tudatában kivárja azt a pár hónapot , fél évet amikor minden egyértelművé válik. A győztes nyugalma mindent visz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!