Varga: A málenkij robot egy a magyar holokauszt rettenetek közül

2018. november 24. 15:41

A málenkij robot egy a magyar holokauszt rettenetek közül – mondta Varga Mihály a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapján.

2018. november 24. 15:41

Adósok vagyunk a málenkij robot minden részletének pontos tisztázásával, hogy kimondjuk, ez egy a magyar holokauszt rettenetek közül – mondta Varga Mihály szombaton Budapesten, a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja kapcsán.

Az Óbudán felállított központi emlékműnél tartott megemlékezésen a pénzügyminiszter kiemelte: több mint 100 ezer embert vittek el a Kárpát-medencéből, harmaduk soha nem tért vissza, de adósok a pontos számadatokkal is. Elmondta: egy rettenetes idő rettenetes eseményére emlékeznek, amelyről már 1944 decemberében megjelent a parancs, és a német származású munkaképes embereket elkezdték mozgósítani, hadbírósággal fenyegetve az ellenszegülőket.

Mivel németekből nem sikerült elegendő embert összeszedni, a gyanútlan lakosokat kezdték „összeszedni” azzal a mondással, hogy egy kis munkára viszik el őket. Ez azonban hazugság volt és ezt a katonák is tudták: internálásra küldtek magyarokat, németeket, ruszinokat és szlovákokat – mondta Varga Mihály. Hozzátette: „aki visszatért, nem beszélhetett arról, ami történt. Dermesztő csönd volt az emlékezés” – fogalmazott.

Menczer Erzsébet volt fideszes országgyűlési képviselő beszédében azt mondta, akik túlélték a haláltáborokat, a kitelepítést és hazatértek, nem beszélhettek arról, mi történt velük, azt ugyanis államtitokként, tévedésként aposztrofálták és megtorlással kellett szembe néznie annak, aki beszélni mert.

Hozzátette: merőben megváltoztatta ezt a helyzetet az, hogy a parlament az ő kezdeményezésére jelentős többséggel 2012-ben emléknappá emelte az áldozatokra való emlékezést, mivel a korábbi kormányok mindössze annyit tettek, hogy „kegyesen tudomásul vették” a szigorúan magán jellegű megemlékezéseket. 

A rendezvény végén megkoszorúzták az Óbudán felállított emlékművet.

(MTI)

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. november 26. 17:41
Nekem 2 unokabátyámat vitték el a ruszkik 1944 késő őszén ú.n. málenkij robotra. Egyikük 15 a másikuk 16 és fél éves volt, testvérek--mindketten középiskolába jártak már, és mindketten sportoltak--futballoztak--nem is akárhogyan. És pusztán azon a jogcimen szedték össze őket, mint fiatal srácokat, hogy NÉMETES IRÁSÚ és HANGZÁSÚ A VEZETÉKNEVÜK. Igaz, mindketten hazajöttek, a nagyobbik bátyám 1947 őszén, a kisebbik 1948 tavaszán. A fiatalabbik bátyám vagy 3 szor megpróbált HAZASZÖKNI, de mindannyiszor elkapták és visszaviték. És annak ellenére kisérelt meg szökést gyalog(!), hogy jó messze voltak, majdnem az Ural hegységnél. Érthetetlen ma már, hogy gyalog így-úgy "haladva" hogy a fenébe tudott Ukrajnáig eljönni, és onnan vitték vissza. Ma már egyik bátyám sem él kettőjük közül, mert azért az egész szervezetüket, életállapotukat nagyon-nagyon megviselte,lestrapálta ez a "szovjetbéli kirándulás"....Igaz a fiatalabbik--Tibor--bátyám tökéletesen megtanult oroszul, és hazajöve orosz tolmácsként elég jól tudta hasznositani magát a legkülönbözőbb helyeken--a ruszki beruházásokon való közreműködéstől kezdve, kultúrális területen át a katonai szakforditásokig.
n0ri68
2018. november 25. 20:23
Nagyon szomorú vagyok! Ez egy olyan téma, amiről nagyon sokat kéne és lehetne beszélni, de csak az egymás köpködése megy.
nemecsekerno_007
2018. november 25. 12:55
Az MSZP, DK, SZDSZ, Párpeszéd, Új-baloldal meg a többi MSZMP utódpárt nagyon könnyedén átlendült ezeken a dolgokon. Úgy gondolták ez a rendszerváltás után el lett felejtve... Nagyot tévedtek, főleg, hogy még most is szennyezik a közéletet...
catalina9
2018. november 25. 07:46
"Nagy valószínűséggel egy magyar közgazdász, Sztálin hű kiszolgálója találta ki a málenkij robotot. A szovjetek által keletre hurcolt több mint százezer ember közül talán minden harmadik is életét veszthette, a többiek pedig szörnyű szenvedéseket éltek át. Az „ötletadó” Varga Jenő neve alig ismert a magyar történelemben, pedig kulcsfontosságú pillanatokban avatkozott be a magyar politikába. Wikipédia: Weisz Sámuel és Singer Julianna fiaként született szegény zsidó családban.... 1907-től a Népszava belső munkatársa, majd közgazdasági rovatának szerkesztője lett. Közgazdasági, szociológiai munkái a Népszava, a Szocializmus és a Die Neue Zeit hasábjain jelentek meg, mely utóbbi Karl Kautsky vezetésével a marxizmus legjelentősebb elméleti folyóirata volt akkoriban. ... 1911-ben földrajz-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett[7], s még ugyanebben az évben feleségül vette a szintén izraelita vallású Grün Saroltát.[8] Tanított a budapesti, VIII. kerületi Vas utcai felső kereskedelmi iskolában." hát valami oknál fogva a neve "alig ismert"...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!