Az USA bekeményít Észak-Koreával szemben

2017. április 27. 09:52

Szigorított szankciókkal és még erőteljesebb diplomáciai fellépéssel kell nyomást gyakorolni Észak-Koreára – jelentette be Donald Trump szerdán a Fehér Házban.

2017. április 27. 09:52

Az amerikai kormányzat Észak-Koreával szemben a szankciók szigorítására és erőteljesebb diplomáciai erőfeszítésekre készül – jelentette be Donald Trump elnök, amikor szerdán fogadta a Fehér Házban a szenátus mind a száz tagját.

A maga nemében egyedülálló, az amerikai sajtóban különlegesnek minősített találkozón a republikánus és a demokrata párti szenátorok tájékoztatást kaptak az Észak-Koreával kapcsolatos fejleményekről és az amerikai kormányzati tervekről. A törvényhozókat először Rex Tillerson külügyminiszter, James Mattis védelmi miniszter, valamint katonai és hírszerzési vezetők tájékoztatták, majd fogadta őket Trump elnök.

A találkozó után Rex Tillerson, James Mattis és Dan Coats, az Országos Hírszerzési Igazgatóság vezetője közös közleményt adott ki, amelyben leszögezte: „az Egyesült Államok célja a Koreai-félszigeten a stabilitás és az atomfegyverektől mentes övezet megteremtése békés úton”. A közleményben hangsúlyozták, hogy Washington e célok elérése érdekében nyitott a tárgyalásokra, habár készen áll saját és szövetségesei biztonságának megvédésére is. A három vezető politikus a közleményben aláhúzta: Trump elnök célja, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt „további, szigorodó gazdasági szankciókkal és diplomáciai lépésekkel gyakoroljon nyomást Észak-Koreára annak érdekében, hogy felszámolja nukleáris-, és ballisztikusrakéta-programját”.

Közben szerdán délután a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán Harry Harris admirális, az Egyesült Államok Csendes-óceáni Főparancsnokságának vezetője védelmébe vette a teljes THAAD rakétavédelmi rendszer szerdán megkezdett dél-koreai telepítését. Az admirális szerint a rakétavédelmi rendszerrel „észhez téríteni és nem térdre kényszeríteni” szeretnék az észak-koreai vezetőket.

Harris kifejtette azt is: nem osztja a törvényhozók bizakodását, hogy Észak-Korea nem támadja meg Dél-Koreát, Japánt vagy az Egyesült Államokat. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért szükség lenne az amerikai rakétavédelmi rendszer megerősítésére is, elsősorban Hawaii szigetén.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. április 27. 22:29
"Az USA bekeményít Észak-Koreával szemben" Kína is, de nem csak Észak-Koreával szemben. Kína a következő évtizedekben ki akarja söpörni az USA-t a térségből. Nem véletlenül építi anyahajóit.
3M..
2017. április 27. 13:55
Az Usa már megint igazságosztót játszana. Pedig a partjait sosem mosta sem a japán, sem a dél-kínai tenger. Közben e mögé bújva, rakétákat telepít Kína határaihoz közvetlen. Dél-Koreában ez a lakosoknak sem tetszik. Föl is lázadtak egyemberként. Szebb Jövőt!
Jason Bourne
2017. április 27. 13:46
Micsoda szakadt hadsereg ez? A két szélső mókusnak még uniformis sem jutott, csak valami gagyi sídzseki.
Dénia
2017. április 27. 12:11
Hajrá! Végre ott segítenének, ahol tényleg segítség kell, nem pedig mindenféle erkölcsi maszlag hangoztatása mellett ott avatkoznak be, ahol érdekeik éppen úgy kívánják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!