CSOK-sikerek

2016. december 08. 11:54

Lendületesen nő a benyújtott CSOK-kérelmek száma. Különösen aktívak a háromgyerekesek. A család.hu összeállítása.

2016. december 08. 11:54

Tartós és robusztus emelkedést mutatnak a Takarék Csoport által idén befogadott CSOK-igénylések: számuk 13 százalékkal, összegük pedig 14 százalékkal nőtt októberben szeptemberhez képest – írja a család.hu

A takarékok 2016 januárja óta így összesen 5.065 darab CSOK-kérelmet fogadtak be 16.748 milliárd forint összegben. Az új lakás építésére vonatkozó kérelmek aránya – elsősorban a CSOK feltételeinek kedvező módosítása és a lakásépítések felfutása miatt – 30 százalék fölé emelkedett. Legnagyobb mértékben, 17 százalékkal a három vagy több gyermek után benyújtott igénylések száma és összege bővült.

Egyértelműen érezteti pozitív hatását a családi otthonteremtési kedvezmény szeptemberi rendeletmódosítása a CSOK-igénylések és érdeklődések számának alakulásában. A Takarék Csoport által 2016 januárja óta befogadott igénylések száma és összege szeptemberben 16, illetve 21 százalékkal, októberben pedig további 13, illetve 14 százalékkal nőtt havi összevetésben, míg a CSOK iránt érdeklődő ügyfelek száma október végén elérte a 36.141 főt.

Az új lakásokra vonatkozó igénylések száma és összege a használt lakásokét meghaladó mértékben bővült. Az ügyfelek októberben 14 százalékkal több új lakásra vonatkozó CSOK-igénylést nyújtottak be a szövetkezeti hitelintézetekhez, 14 százalékkal nagyobb összegben, mint az előző hónapban.

Használt lakás esetében az emelkedés 12, illetve 13 százalékos volt. A Takarék Csoport által 2016-ban befogadott 5.065 igénylés közül 1.639 darab vonatkozott új lakásra, 11.064 milliárd forint összegben, míg használt lakás vásárlására és bővítésre összesen 3.426 darab igénylést fogadtak be 5.684 milliárd forint értékben.

Érdemi emelkedés figyelhető meg az igénylés alapját képező gyerekszámok tekintetében is. A három vagy több gyermek után a Takarék Csoport tagjaihoz benyújtott igénylések száma és összege 17, míg az egy- és kétgyerekesek igényléseinek száma 10 százalékkal nőtt.

A CSOK szabályozásának szeptemberi módosításával az akár tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatás a korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételek mellett igényelhető.

A Takarékbank szerint a kedvező CSOK-feltételek és az egyéb, az otthonteremtést támogató kormányzati intézkedések, a lakáspiac dinamikus felfutása, valamint a lakosság jövedelmi helyzetének javulása következtében folytatódhat a CSOK-igénylések és érdeklődések számának bővülése, ahogyan a CSOK mellé felvett hitelek területén is emelkedés várható – zárul a család.hu írása.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!