Népszerű az iskolai Pénz7 programsorozat

2016. november 18. 23:18

Harmadszor rendezik meg a Pénz7 programsorozatot jövő márciusban, a pénzügyi tudatossághoz és gazdálkodáshoz kapcsolódó témahetet a Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben indította el Magyarországon. Az iskolák november 15-től regisztrálhatnak a programra.

2016. november 18. 23:18

A kezdeményezés célja, hogy már fiatal korban felhívják a figyelmet a pénzügyi tudatosságra. Magyarország 2017-ben március 6. és 10. között csatlakozik az European Money Week páneurópai eseménysorozatához, ennek keretében rendezik meg a Pénz7 programjait.

A bankszövetség tájékoztatása szerint a korábbi évek kedvező tapasztalatai alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témahétként beemelte a kezdeményezést a 2016-17-es tanév rendjébe, és gazdálkodási ismeretek témával bővítette azt a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben.

November 15-étől hivatalosan is megkezdődött az iskolák regisztrációja a Pénz7 honlapján. A közleményben kiemelték azt is: az iskolaidőszak kezdete óta az elmúlt években résztvevő, csaknem 800 iskola közül már több tucat kereste meg a program szervezőit, hogy előzetes jelentkezéssel ismét kapcsolódjon a Pénz7-hez.

A témahétre fenntartótól függetlenül bármely magyarországi alap- és középfokú oktatási intézmény regisztrálhat. Az iskola a regisztrációjával azt vállalja, hogy a Pénz7 időszakában, részt vevő osztályonként legalább egy tanórát tart a témában.

Valamennyi iskola az Emmi-től kap részletes tájékoztatást a 2017-es programról. A regisztrálók közül az első 500 iskola kinyomtatva, a pénzügyi órák megtartásához hasznos kellékkel kiegészítve kapja meg a tananyagokat. A később jelentkezők számára letölthető, nyomtatható verzió áll majd rendelkezésre.

Emellett az első 250 iskola órájába pénzügyi szakértő önkéntesek is bekapcsolódhatnak, hogy még érdekesebbé tegyék a témát és az adott tanórát. Az elmúlt években önkéntesként látogatott meg egy-egy iskolát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és több bankvezető is.

A Pénz7 pénzügyi témája 2017-ben a korszerű pénzkezelés lesz, emellett a mostani tanévben a témahét kiegészül egy vállalkozói kompetenciafejlesztő, gazdálkodási témakörrel is.

A témahét gazdálkodási részét a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai partnerei, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány bevonásával valósítja meg.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!