Novák Katalin: A kormány számára nagyon fontos a tehetséggondozás

2016. október 24. 23:20

Befektetők és szakmai zsűri előtt, úgynevezett Demo Day-en mutatkoztak be ötletükkel magyar, Angliában tanuló és élő magyar fiatalok hét különböző csapatban. Ők is azok között a fiatalok között vannak, akik a Startup Campus London képzésén vettek részt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új Nemzedék Központ és az Enterprise Hungary együttműködésével szervezett tréning ezzel zárult le.

2016. október 24. 23:20

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta: az Egyesült Királyságban élő magyar tehetségek gondozását segítő programba illeszkedett a képzés, amelyen harminc magyar fiatal tanácsokat is kaphatott a projekt ötletéhez. Ezek között az államtitkár elmondása szerint volt, amely már előrehaladott fázisú, és nem tartotta kizártnak azt sem, hogy valamelyik elgondolás később termékké fejlődik, vagy startup cég alakul köré a jövőben.

A program célja Novák Katalin elmondása szerint az, hogy megtalálják a tehetséges fiatalokat és ne csak a fejlődésüket szolgáló tanácsokat és képzést kapják meg, de segítsenek a legjobbaknak befektetőkkel is kapcsolatba lépni. Hangsúlyozta: érdemes volt a képzést és a lezáró Demo Day-t megszervezni, mert jó látni, hogy a kint tanuló, dolgozó magyarok hogyan gondolkodnak, melyek azok a kérdések, amelyek foglalkoztatják őket.

Kiemelte még, hogy a kormány számára nagyon fontos a tehetséggondozás, és az élő kapcsolat fenntartása azokkal a fiatalokkal, akik külföldön gyarapítják tudásukat, akik a világ legjobb egyetemein állnak helyt.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!