Ferenc pápa: A következő ifjúsági világtalálkozó Panamában lesz

2016. augusztus 01. 11:09

Arra biztatta Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó résztvevőit a rendezvényt lezáró szentmisén, hogy merjenek hinni egy új, a gyűlölködést elvető emberiségben. A találkozón kétmillió zarándok, köztük négyezer magyar vett részt.

2016. augusztus 01. 11:09

Kétmillió zarándok, köztük mintegy négyezer magyar fiatal vett részt a vasárnap véget ért, krakkói Ifjúsági Világtalálkozón, amelyet Ferenc pápa döntése és bejelentése értelmében legközelebb Panamában rendeznek meg 2019-ben – tájékoztatta a Magyar Időket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági bizottsága.  

Ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben – biztatta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén. A katolikus egyházfő a szentmise végén bejelentette, hogy a következő világtalálkozót Panamában tartják meg – írja az MTI.

A katolikus egyházfő homíliájában kiemelte: „Álmodozónak tarthatnak benneteket, amiért hisztek az új emberiségben”.

A több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel, valamint Juan Carlos Varela panamai elnök is.

    

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2017. augusztus 25. 10:13
Sztem már keresnek a gondozóid a déli gyógyszeradagoddal. Ne várakoztasd őket
GregorSamsa
2016. szeptember 18. 11:45
„Nektek mondom, akik hallgattok rám: szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket! Áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántanak titeket!" Lukács 6,27-28 Amin ennyire felháborodsz, az a krisztusi tanítás. Bizony, botrányos, de ez a kereszténység lényege. Ha botránkozol, tedd fel magadnak a kérdést, keresztény vagy-e? Ha nemmel válaszolsz magadnak, akkor ne gyalázd a pápát, nem rád vonatkozik. Ha igennel válaszolsz, akkor gondolkozz el rajta alaposabban.
madarasi.abel
2016. szeptember 18. 11:45
"Ez a pá666pa megőrült?" Igen, lehet, valamint az a másfél millió hívő is, aki végighallgatta, és megállta, hogy ne fütyülje ki a pápát. bezony. Még annál is többen voltak, mint a békemeneteken.
Fahrenheit 451
2016. szeptember 01. 00:06
"katolikus egyház önmegsemmisítésén dolgozik. Vérfagyasztó miket mond." ugyanezt mondták Jézusról is.. a kereszténység kétmilliárd követőjével a legelterjedtebb világvallás..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!