Clinton felfedhette egy titkosügynök nevét egyik emailjében

2016. augusztus 10. 08:59

Negyvennégy, eddig nem közölt Clinton-emailt hozott nyilvánosságra a Judicial Watch kérelmére az amerikai külügyminisztérium. A Breitbart átnézte a leveleket, amelyekből kiderült: Clinton és egyik segédje levelezésük során megnevezték az NSA külügyminisztériumi összekötőjét. A Wikileaks egy másik emailre hívta fel a figyelmet: ebből kiderül, hogy Clinton egyik segédje is hozzáfért a titkosított információkat is tartalmazó fiókhoz.

2016. augusztus 10. 08:59

Leleplezhette az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik munkatársát Hillary Clinton egy segédjével folytatott levelezésében – írja a Breitbart. A lap negyvennégy eddig ismeretlen Clinton-levelet nézett át, amit a külügyminisztérium tett közzé a Judicial Watch kérelmére. Cikkük szerint Clinton egyik segédje, Cheryl Mills és az akkori külügyminiszter éppen a BlackBerry telefonok titkosítása kapcsán keresték meg az NSA külügyminisztériumi összekötőjét, akit meg is neveztek a leveleikben, amelyek keresztülmentek Hillary Clinton privát emailszerverén.

A Wall Street Journal cikke azt emelte ki, hogy a Clinton Alapítvány munkatársai könnyedén hozzáfértek az email-szerverhez. A lapnak nyilatkozó republikánusok szerint riasztó, hogy a levelek alapján Clinton még csak három hónapja volt külügyminiszter, mikor az alapítványhoz fűződő emberek már szívességeket kértek tőle. Közben a WikiLeaks Twitter-csatornáján is egy olyan emailre hívták fel a figyelmet, amelyből kiderül: Clinton titkosított információkat is tartalmazó email-fiókjához hozzáfért az egyik asszisztense, Huma Abdein is, aki Clinton nevében válaszolt egy levélre.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
eresgé
2016. augusztus 10. 12:56
vicces is amikor arrol, beszelnek Trump, Putyin ugynoke. Klintonne, meg a legendas kozigazgatasi cyber-security mellett teljesen szuksegtelen barmilyen ugynokot beszervezni :D
Berecskereki
2016. augusztus 10. 12:07
Lassan a Fehér Ház falára kitehetnek egy táblát: "Titkos e-mailek jutányos áron eladók" Akkor most Hillary Clinton Putyin kémelhárítója lenne? Ha Amerikában megválasszák elnöknek vajon mit fog árulni az oroszoknak?
1120
2016. augusztus 10. 11:27
"Clinton felfedhette egy titkosügynök nevét egyik emailjében." Tök logikus, hogy mégis Trump jelent biztonsági kockázatot. :) Miért nem lehetne egyszer az életben végre őszintén megmondani, hogy igenis van az a pénz, amiért nem nemzetbiztonsági kockázat az egyik - és nemzetbiztonsági kockázat a másik? Jó páran ettől kezdve legalább nem tekintenének rád úgy, mint egy csúszómászóra...vagy ez már egyáltalán nem számít? Csak a tőzsdéken lenyúlt dollármilliárdokból csepegtetett júdáspénz?
cutcopy
2016. augusztus 10. 10:44
Szavazzatok Clintonnére a nagy leleplezőre.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!