A „szellem arisztokratája”: a gannai templomban búcsúztatták Esterházy Pétert

2016. augusztus 02. 16:16

Esterházy Péter „nemcsak a vér, hanem a lélek és a szellem arisztokratája is volt” – jelentette ki a nemrég elhunyt író temetésén, a gyászmisében Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Esterházyt a család gannai temetkezési helyén kísérték örök nyugalomra.

2016. augusztus 02. 16:16

Esterházy Péter olyan fénylő és saját pályáján ívelő csillag, emelkedő üstökös volt, akit „nem lehet és nem is szabad befogni” – hangsúlyozta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a Kossuth-díjas író latin nyelvű gyászmiséjén kedden a Veszprém megyei Gannán, a család hagyományos temetkezési helyén.

Búcsúzik egy nemzet, egy nép a sorsával azonosuló írójától és gondolkodójától – mondta a pannonhalmi főapát a templomot és az előtte lévő parkot is megtöltő tömeg előtt tartott búcsúztató beszédében.

„Esterházy Péter újjáteremtett szavakban tudta elmondani a teremtés kimeríthetetlen valóságát és tragédiáját, gyönyörűségét és ellentmondásosságát. Játékos szelleme, gazdag lelke szétfeszítette megszokott szavainkat” – fogalmazott Várszegi Asztrik, aki szerint Esterházy Péter szavai egyszerre szóltak a teremtő Isten gazdagságáról, az ember életéről, sorsáról, élvezeteiről és fájdalmáról.

„Írása egyszerre volt briliáns irodalom és egy nemzet nyelvének megdicsőülése” – jelentette ki. Hozzáfűzte: Esterházy Péter „nemcsak a vér, hanem a lélek és a szellem arisztokratája is volt”. „Örökségét meg kell ismernünk, fel kell fedeznünk és élnünk is kell belőle” – fogalmazott a főapát. 

A Kossuth-díjas író 66 éves korában, július 14-én hunyt el hasnyálmirigyrák következtében. Földi maradványait a szertartás részeként szűk családi körben helyezték el az altemplomban található családi kriptában.

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2016. augusztus 03. 01:24
„Örökségét meg kell ismernünk, fel kell fedeznünk és élnünk is kell belőle.” Pannonhalmára mennyit hagyott, atyám? Meddig tudnak megélni belőle?
néhai Ch.Pilot
2016. augusztus 03. 01:21
Ez az Asztrik, ez az Asztrik! Szinte megfordította Antonius beszédét Caesar ravatalánál: "Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni." Asztrik atya kezdhette volna így: "Dicsérni jöttem Pétert, nem temetni." És a végén éppen úgy a fordítottja lett belőle, mint a Skakespeare drámában: Antonius végül is dicsérte Caesart, Asztrik(us) pedig végül eltemette Pétert. A mindenható Úristen legyen irgalmas Esterházy Péter lelkéhez! Utóbbinak ugyanis igen nagy szüksége van előbbire.
Békanász a hasadon
2016. augusztus 02. 22:09
Esterházy: nagyon is erkölcsi alapozású a Gyurcsány-beszéd Túlzás morális válságként jellemezni az ország állapotát, felháborodás helyett önvizsgálatra volna szükség - állítja Esterházy Péter író, a Népszabadságnak adott szombati interjújában. Arról is beszélt, hogy az elmúlt napok eseményei vajon új fejezetet nyitnak-e a rendszerváltás történetében. Az író szerint Gyurcsány beszéde - ha nyugodtan olvassuk - nagyon is erkölcsi alapozású. "Lehet Gyurcsányt utálni, de nem kéne evvel a józan eszünket is elveszteni" - nyilatkozta, hozzátéve: ha kicsit nyugodtan elolvassuk a balatonöszödi beszéd szövegét, épp azt mondja, hogy elég a hazudozásból, és legyen vége a kivételezősdinek. http://hvg.hu/itthon/20060923eszterhazy Egy arisztokrata egy biciklitolvaj alkoholista fattyát nemhogy nem mentegeti, de tudomást sem vesz róla. A grófi ág egyébként is sz-szel irta a nevét. Na elég volt ebből a labancból is.
=nessuno=
2016. augusztus 02. 22:08
Szégyen, amit egyesek megengednek itt maguknak. Az egyik legjelentősebb kortárs író volt, történelmi arisztokrata család tagja... A prolik nem változnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!