WHO: Nem kell elhalasztani az olimpiát a zikavírus miatt

2016. május 28. 10:46

A WHO szerint „nem változtatna jelentősen” a vírus terjedésén, ha az olimpiai játékokat elhalasztanák vagy egy másik helyen tartanák meg, az Egészségügyi Világszervezet ezért elutasítja az erre vonatkozó, 150 kutató által kiadott felhívást.

2016. május 28. 10:46

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elutasította azt a kutatói felhívást, hogy halasszák el a Rio de Janeiró-i olimpiai játékokat a zikavírus okozta egészségügyi krízis miatt – írja a Guardian nyomán az Index.

A WHO szerint „nem változtatna jelentősen” a vírus terjedésén, ha a játékokat elhalasztanák vagy egy másik helyen tartanák meg. 

A szervezet válaszközleményében azzal érvelt, hogy Brazília csak egyike azon 60 országnak és területnek, ahol felütötte fejét a zika, és az emberek továbbra is szabadon utaznak a zikával fertőzött területekre. A legjobb módja a fertőzésveszély csökkentésének a közegészségügyi és utazási ajánlások betartása - áll a közleményben.

Pénteken 150 szakértő nyílt levelében globális veszélynek nevezte az olimpia brazíliai megtartását: szerintük a nyári játékokra érkező nézők könnyen megfertőződhetnének a zikavírussal, ami a betegség gyorsabb terjedését eredményezné a világon, mivel szinte minden országból érkeznek majd rajongók a sporteseményre.

Azt javasolták ezért, hogy vagy halasszák el az olimpiát vagy tartsák meg egy másik helyszínen, ahol a betegség még nem jelent meg. 

A levélben arra hivatkoztak, hogy az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) tudományosan bizonyította, hogy a zikaláz miatt születnek mikorkefáliával, és több más agyi rendellenességgel a fertőzött anyák csecsemői. Maga a WHO pedig februárban hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet a kór terjedése miatt. 

A nyílt levél közzététele után a CDC vezetője mindenesetre azt mondta, hogy nem kell a zika miatt elhalasztani az olimpiát, ennyire nem nagy a baj. Most a WHO is megerősítette ezt.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2016. május 29. 15:30
Az újkori olimpiai játékok is túlélték magukat. Nem fejez már ki semmiféle emberi gondolatot, csak a túlhajtott és terméketlen versenyszellemet.
o _ A
2016. május 28. 15:47
Újabb cionista fehér népirtási kísérlet! Reméljük csak zsidók mennek az olimpiára így a saját csapdájukba esnek, muhahaha!
dönci5
2016. május 28. 14:21
Pedig milyen jó lett volna , ha elhalasztják. Rögtön jelentkeztünk volna...
kuwiq
2016. május 28. 13:47
Ez valami hülye vicc akar lenni? Nézzék már meg, a világ hány tájáról mekkora tömeg repül rióba, hány potenciális vírushordozóra lehet számítani, pluszban, a szokásos forgalmon felül? 1 millió?? 2 millió??? A WHO a maradék hitelességét is elvesztette ezzel a közleménnyel!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!