Hága nem hagyja olyan könnyen futni Šešeljt

2016. május 02. 19:10

Fellebbezést nyújtott be hétfőn az ügyészség az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék márciusi ítélete ellen, amely felmentette Vojislav Šešeljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.

2016. május 02. 19:10

A vádhatóság beadványában arra kérte a bíróságot, hogy fogadja be a felmentő ítélet elleni fellebbezést és nyilvánítsa bűnösnek az április végi választásokon a voksok 7 százalékával a parlamentbe bekerülő Szerb Radikális Párt elnökét, vagy rendelje el a per újratárgyalását. A hágai székhelyű bíróság március 31-én a vádpontok mindegyike alól felmentette és szabadlábra helyezte Vojislav Šešeljt, amit a horvátországi politikai pártok és civil szervezetek általános felháborodással fogadtak. A horvát miniszterelnök szégyennek, az áldozatok arculcsapásának nevezte az ítéletet.

Šešelj ellen a törvényszék ügyészsége háborús és emberiesség elleni bűnök miatt kilenc pontban emelt vádat. A most 61 éves Šešeljt azzal vádolták, hogy felelős a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, a Szerb Radikális Pártot vezető politikusnak pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei - amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették - hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

A hágai bírák azonban úgy ítélték meg, hogy a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Vojislav Šešelj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával vagy egyetértésével, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések. Az ügyészség 28 éves börtönbüntetést kiszabását kérte a Nemzetközi Törvényszéktől.

A hágai testület 2014 végén, súlyos egészségi állapotára tekintettel ideiglenesen már szabadlábra helyezte a szerb politikust.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. április 05. 11:08
Akkor miért engedték el?
néhai Ch.Pilot
2016. május 03. 15:23
Késő bánat, eb gondolat. Sesejt már sosem fogják felelősségre vonni Mindenesetre érdekes. Eddig az volt az elv, hogy a közkatona, ha háborúban (parancsra) öl, nem vonható felelősségre, hiszen ha megtagadta volna a parancsot, őt koncolják fel ott a helyszínen. Most meg a vezér nem vonható felelősségre a fegyveresei által elkövetett tömegmészárlásért, pedig szinte biztos, hogy azt maguktól nem követték volna el (a katona parancs nélkül nem cselekszik). Vajon mit kell még megérnünk? Eljön az az idő, amikor a tömegsírokban fekvő lemészároltak családjai fognak jóvátételt fizetni a tömeggyilkosoknak? Szerintem el.
Szúnyog
2016. május 03. 15:22
Az a más az más. :-)
yanoo
2016. május 03. 15:21
Másodgenerációs túlélők fognak tanúskodni ellene.Máshol is bejön ez, miért ne próbálkozhatnának.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!