XVI. Benedek nyugalmazott pápa: A vallások egyáltalán nem egyenlőek

2016. március 17. 20:29

Ha elérhető az üdvösség másképpen is, akkor a keresztény miért ragaszkodjon hitéhez és a keresztény erkölcshöz? – eme szavakkal kritizálta XVI. Benedek nyugalmazott egyházfő az Avvenire-nek adott interjúban azt, hogy a II. Vatikáni Zsinat után átértelmezték az „egyházon kívül nincs üdvösség” dogmáját. Benedek szerint ezután alábbhagyott a missziós lelkület. A volt pápa hozzáteszi: egyáltalán nem igaz, hogy minden vallás egyenlő és ugyanúgy hasznos az üdvösség eléréséhez.

2016. március 17. 20:29

Több ok miatt is mély krízisbe vetette a katolikus egyházat a II. Vatikáni Zsinat – nyilatkozta az Avvenire-nek az olasz püspöki konferencia lapjának XVI. Benedek emeritus pápa. 

A március 16-án megjelent interjúban a volt egyházfő elmondja: a 16. századi misszionáriusok azzal a tudattal láttak neki a munkának, hogy a megkereszteletlen személy örökre elveszett. A II. Vatikáni Zsinat azonban, amelynek nemrég ünnepelte az egyház az 50. évfordulóját, egyértelműen elhagyta ezt a meggyőződést. Azonban az üdvösségre való eme figyelem nélkül – fogalmaz a pápa – a hit elveszti megalapozását.

A volt pápa hozzáteszi: mélyen megváltozott annak a dogmának az értelmezése is, hogy „nincs üdvösség az egyházon kívül” (extra Ecclesiam nulla salus), s ezzel alábbhagyott a missziós lelkület – „eltüntettek minden motivációt a jövőbeni missziós elköteleződés iránt”. Joseph Ratzinger rámutat: ha másféleképp is megmenthetjük a lelkünket, miért kellene, hogy a keresztény ragaszkodjon a keresztény hithet és erkölcshöz? Mint mondja: „ha a hit és az üdvösség nem függ egymástól, a hit is kevésbé motivál”.

Benedek pápa az interjúban elutasítja a Karl Rahner jezsuita teológushoz köthető ötletet az „anonim keresztényekről”, ahogy azt az indifferentista álláspontot is, ami szerint minden vallás egyenlő értékű és ugyanúgy elvezethet az üdvösségre: „még kevésbé elfogadható az a megoldás, amit a pluralista elméletek nyújtanak, melyek szerint minden vallás a maga módján út az üdvösséghez, és így hatásában egyenlőnek mondható”.

Technika és szeretet

Az emeritus pápának van pár kritikus szava a technika térnyeréséről is: „a pápa az emberi szeretet fontosságára emlékeztetve megjegyzi, hogy „a technológia kemény világában – amelyben az érzések nem számítanak többé – nő a szeretet megmentésének esélye, a szereteté, amit szabadon és nagyvonalúan kell adnunk”.

Végül a volt egyházfő emlékeztet rá, hogy az egyházat Isten alapította, belépni pedig nem bürokratikus procedúrákkal, hanem keresztséggel lehet, ami egy szentség segítségét jelenti. XVI. Benedek figyelmeztet: szükségünk van a kegyelemre és a megbocsátásra.

 

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2022. október 13. 00:28
Egyetértünk. Hogy ki keresztyén, annak azért van egy közös minimuma. Az apostoli Hitvallást tekinthetjük annak.
Sulammit
2022. október 13. 00:27
https://hu.wikipedia.org/wiki/Unit%C3%A1rius_vall%C3%A1s
Csomorkany
2022. október 13. 00:26
Magyarországon :-) A magyar Bibliatudomány tényleg erősen a német függvénye, de ez nem válik mindig a javára. Nyilván vannak a felekezetek számára fontos kiindulópontok a Szentírásban, és ott szétválnak a felekezeti vélemények, de még ott sem annyira. Pl. Szent Péter hitvallásáról nem fogja tökugyanazt mondani egy protestáns és egy katolikus, és lesz olyan protestáns értelmezés, amit katolikusként utasítok vissza. De egyrészt ebben sem lehetetlen ökumenikusan érvényeset mondani, másrészt meg az újszövetségi korpusz szöveganyagának ez és a hasonló, felekezetileg érzékeny szövegek egy pici részét alkotják. A szentírási viták tömegében nagyobb része nem felekezetfüggő. Ahogy föntebb említettem, lehet mondjuk a tékozló fiúról hülyeséget írni, vagy prédikálni, de azt nem katolikusként fogom elutasítani, hanem mert hülyeség. Jajj, eszembe is jutott: a tékozló fiú történetének a feminista egzegézise. Feminista szempontból a tékozló fiú története elfogadhatatlan, mivel a nők csak nagyon marginális és negatív szerepet kapnak benne: egyedül ott említi őket a Szentírás, amikor az idősebbik fiú panaszkodik, hogy "megjött ez a te fiad, aki vagyonát parázna nőkre költötte". Na, ez így elfogadhatatlan, az emberiség egyik felének a kollektív tapasztalata teljesen kimaradt a szövegből, fontos volna újraírni az egészet. No, erre nem katolikusként mondom, hogy hülyeség :-)
Sulammit
2022. október 13. 00:25
Ezek szerint van még hajad. :) Hajbakapni a nők szoktak. Én sem fogok veled, mert féltem a hajamat. Tudod mit, sajnálom, hogy ilyen tapasztalataid vannak. Nálatok, hogy van ez a Biblia olvasása, tanulmányozása? Időben érdekelne. Például te mennyi időt tudsz fordítani rá?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!